Közélet

Az országgyűlés elmúlt egy éve számokban

Az országgyűlés elmúlt egy éve számokban

2011. május 16., hétfő
Az országgyűlés elmúlt egy éve számokban

A tavaly május 14-én megalakult Országgyűlés egy év alatt több mint 200 törvényjavaslatot - ebből csaknem 70 újat, köztük az új alaptörvénnyel - fogadott el 90 ülésnap alatt.

A tavaly május közepe óta elfogadott indítványok szinte mindegyike kormánypárti képviselői, illetve kormányzati előterjesztésre született meg. Egy MSZP-s, illetve LMP-s törvényjavaslatból sem lett elfogadott szabályozás. A parlament által megalkotott jogszabályok közül

Sólyom László

köztársasági elnök visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek az alkotmánynak, illetve az alkotmánybírósági törvénynek az alkotmánybírákat jelölő bizottság összetételére vonatkozó módosításait, valamint megküldte véleményezésre az Alkotmánybíróságnak (Ab) a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényt, amely a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettesei megbízatásának keletkezésére és megszűnésére vonatkozó egyes szabályokat módosította. Az elmúlt egy évben házelnökváltáson is volt - amelynek első elnökét, az államfővé választott

Schmitt Pált

a fideszes

Kövér László

váltotta tavaly augusztus 6-án.

Arnóth Sándor

2011. márciusi halála miatt jelenleg nem teljes létszámú törvényhozásban lemondások miatt hat képviselői helyen történt csere,

Domokos Lászlót

(Fidesz)

Dankó Béla

,

Horváth Csabát

(MSZP)

Tóth Csaba, Mikola Istvánt

(Fidesz)

Cserna Gábor

,

Pelczné Gáll Ildikót

(Fidesz)

Daher Pierre

, Schmitt Pált (Fidesz) a KDNP-s

Stágel Bence

, a főpolgármester

Tarlós Istvánt

pedig

Szalay Péter

(Fidesz) váltotta. A parlamentben legtöbbször - 232 felszólalással - az LMP frakcióvezetője,

Schiffer András

beszélt a plenáris üléseken, a leghosszabban őt kevéssel megelőzve a jobbikos

Gaudi-Nagy Tamás

, aki mintegy 19 órában fejtette ki álláspontját különböző kérdésekben a képviselők előtt. A frakcióvezetők közül

Lázár János

(Fidesz) 43 alkalommal majdnem 5 és fél órában,

Vona Gábor

(Jobbik) 34 alkalommal 4 órában,

Harrach Péter

(KDNP) 44 alkalommal 3 óra 20 percben,

Mesterházy Attila

(MSZP) 29 alkalommal 2 óra 47 percben élt a felszólás jogával.

Orbán Viktor

miniszterelnök 10-szer kért szót és 1 óra 20 percben beszélt a parlamentben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.