Egyetem

Újra Egyetemi Tavaszt rendeznek Szegeden

Újra Egyetemi Tavaszt rendeznek Szegeden

2011. április 12., kedd
Újra Egyetemi Tavaszt rendeznek Szegeden

Öt hét alatt csaknem ötven helyszínen kétszázötven tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport és szórakoztató program várja a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a csongrádi megyeszékhely polgárait az idei Egyetemi Tavaszon.

Az idén május 21-ig tartó fesztivál ünnepélyes megnyitója csütörtökön lesz, ekkor ismerhetik meg az érdeklődők a hallgatók számára kiírt fotópályázat legjobb képeit, és itt adják át az előadói és alkotói versenyek díjait is - mondta az MTI-nek

Tajti Gabriella

, az egyetem kulturális irodájának vezetője az MTI-nek. A fesztiválon több színházi előadás is várja a nézőket. Április 28-án a Reök-palotában játsszák a Kolibri Színház A gyáva című produkcióját. A

Scherer Péter

rendezte darabban kábítószerfüggő emberek személyes vallomásai alapján ismerheti meg a közönség a drogok világát. Május 2-tól hazai és a határon túlról érkező amatőr és független színházi társulatok mutatkoznak be a II. SZÍNházi Estek címet viselő rendezvényen.

Bálint András

Ami a Márai Naplóból kimaradt című estjét hozza el Szegedre, május 5-én pedig a

Juronics Tamás

rendezte

Háry Jánost

láthatják az egyetemisták a daljáték nyilvános főpróbáján. Április 27-én a Szegedi Szabadtéri Játékok idei nyitódarabjához kapcsolódóan rendeznek színháztörténeti konferenciát a Reök-palotában Szegedi Ünnepi Tragédiák - Az ember tragédiája és a Dóm tér címmel. A koncertek közül a szervező kiemelte

Szirtes Edina Mókus

és

Nagy János

duójának föllépését, valamint a Szegedi Egyetemi Énekkar és az Universitas Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversenyét a Dóm téren az SZTE évfordulós rendezvénysorozatán. 1926-ban, 85 esztendeje alakult meg a Szegedi Egyetemi Énekkar, a jubileumot a jelenlegi és korábbi tagok ünnepi koncerttel köszöntik május 21-én az Alsóvárosi Ferences Templomban. Különleges programnak ígérkezik a temetői és tudománytörténeti séta, amelyen a Belvárosi temetőben a szegedi felsőoktatás számos híres és jelentős alakjának sírhelyét kereshetik fel az érdeklődők. Azokat, pedig akik inkább szabadtéri programra vágynak, az SZTE Füvészkertje várja kertészeti, kertépítészeti és virágkiállítással húsvét hétvégéjén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.