Bulvár

Szemtanúkat keres a rendőrség

Szemtanúkat keres a rendőrség

2011. április 28., csütörtök
Szemtanúkat keres a rendőrség

Két csütörtöki közlekedési eseménnyel kapcsolatban kéri a rendőrség a lakosság segítségét.

8 óra 45 perc körül két személygépkocsi haladt a Csongrádi sugárúton a Rózsa utca felé, amikor a Diófánál lévő buszmegálló közelében egy közlekedési szituációt követően a belső sávban haladó személygépkocsi vezetője rárántotta a kormányt a külső sávban haladó autóra. Utóbbi az ütközést csak úgy tudta elkerülni, hogy hirtelen jobbra kormányzott. A rendőrség kéri, hogy aki az esetnek tanúja volt, hívja a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályát a 107-es segélyhívószámon. Ugyancsak szemtanú jelentkezését várják egy 11 óra 15 perckor a Novotel előtti buszmegállónál történt eset kapcsán is. A 3-4-es villamospótló busz a Tisza Lajos körút felől haladt a József Attila sugárút irányába, amikor egy - a sofőr elmondása szerint - 10-12 év körüli gyermek kiszaladt elébe az útra. A sofőr csak úgy tudta elkerülni, hogy ne üsse el a gyereket, hogy hirtelen, intenzíven fékezett. Ennek következtében azonban egy idős és egy középkorú nő elesett a buszon. Előbbi könnyebben, utóbbi viszont súlyosan megsérült. Kérjük, hogy aki látta az esetet, szintén hívja a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályát a 107-es segélyhívószámon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.