Közélet

Századvég: továbbra is jelentős a Fidesz előnye

Századvég: továbbra is jelentős a Fidesz előnye

2011. április 4., hétfő
Századvég: továbbra is jelentős a Fidesz előnye

Növekedett a bizonytalan pártválasztók aránya, de az ellenzéki pártok nem tudtak profitálni a pártonkívüliek növekvő táborából, így továbbra is jelenős a Fidesz előnye - közölte a Századvég Alapítvány hétfőn. "A Századvég március második felében végzett közvélemény-kutatásának tanúsága szerint az előző évhez képest láthatóan nőtt a pártválasztásukban bizonytalanok aránya.

A politikai térkép szerkezetében, erőviszonyaiban jelentősebb változás egyelőre nem tapasztalható" - tartalmazza a közlemény. Március végén a választókorúak 51 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson. 2011 tavaszán a választásokon való részvétel hajlandósága csaknem azonos a tavalyi év záró időszakával. Tavaly év vége óta a jellemzően 40 százalék fölötti tartományból 37 százalékra mérséklődött a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében. Ugyanakkor az MSZP szavazatszerző képessége továbbra is korlátozott. Az elmúlt hónapokban az ellenzéki párt annak ellenére sem tudta érdemben szélesíteni táborát, hogy a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya emelkedett. Az MSZP támogatottsága jelenleg 11, a bizonytalanoké 36 százalék. Hasonló tendencia figyelhető meg a másik két ellenzéki párt esetében is: az LMP-t a felnőtt lakosság 6, a Jobbikot 8 százaléka támogatja. A rájuk jellemző növekedés egyelőre nem haladja meg a statisztika hibahatárt. A biztos szavazó pártválasztókat nézve továbbra is jelentős a Fidesz-KDNP előnye a második legerősebb MSZP-hez képest. A kormányzó pártok ebben a dimenzióban 59 százalékon, a szocialisták 19 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 12 százaléka adná voksát a Jobbikra, 8 százalékuk a LMP-t juttatná a parlamentbe. A pártok erőviszonyai, a pártszimpátiák szerkezete a Századvég mérései szerint érdemben nem változtak. A telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást a Századvég március 21. és 25. között végezte, amelynek során 1000, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna. A Tárki március 23-án közzétett kutatási eredményei szerint a Fidesz-KDNP továbbra is fölényesen vezet a többi párt előtt, ám előnye tavaly év vége óta folyamatosan olvad. Az ellenzéki pártok támogatottsága ugyanakkor változatlanul töredéke a kormánypártokénak, egyikük tábora sem nőtt érzékelhető mértékben. Nőtt viszont a pártválasztásukban bizonytalanok vagy azt eltitkolók aránya. A Nézőpont Intézet által a Heti Válasz megbízásából készített és szintén március 23-án nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási eredmények azt mutatták, hogy fél éve nem változik érdemben a nagyobb parlamenti pártok támogatottsága.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.