Közélet

Politikai nyilatkozatot nyújt be a köztársaság védelméről az MSZP

Politikai nyilatkozatot nyújt be a köztársaság védelméről az MSZP

2011. április 18., hétfő
Politikai nyilatkozatot nyújt be a köztársaság védelméről az MSZP

Politikai nyilatkozattervezetet nyújt be az MSZP az Országgyűlésnek, azt kezdeményezve: a parlament tegyen hitet a köztársaság értékrendje mellett. Mesterházy Attila pártelnök a szocialisták hétfői részországgyűlésén a nyilatkozatot ismertetve elmondta: azt javasolják, hogy legyen április 18. a Magyar Köztársaság védelmének napja. A nyilatkozat kimondja, hogy a köztársaság nem átmeneti politikai berendezkedés, hanem a nemzetet összetartó erő, a demokrácia szervező elve - tette hozzá.

Kovács László

szerint noha a magyar uniós elnökség szakmai programjának teljesítése rendben halad, Magyarország megítélésében kedvezőtlen fordulat állt be, az alkotmányozás folyamata és az új alaptörvény egyes megfogalmazásai pedig a médiatörvény körülihez hasonló nemzetközi botrányhoz vezethetnek. Az MSZP alelnöke, volt uniós biztos a szocialisták budapesti részországgyűlésen hétfőn azt mondta: az Európai Unió történetében először fordul elő, hogy a soros elnökséget olyan ország tölti be, amely lépten-nyomon megsérti az unió értékrendjét és annak számos konkrét szabályát. Félő, hogy a magyar elnökségre ezért, és nem szakmai programjának teljesítése miatt fognak emlékezni - tette hozzá. Kovács László hangsúlyozta: az alkotmányozás tagállami hatáskör, de egyetlen uniós tagállam alaptörvénye sem lehet ellentétes az EU értékrendjével. Márpedig - folytatta - az új magyar alkotmány aligha felel meg annak a követelménynek, hogy az állampolgárok jogait védje az állammal szemben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.