Közélet

Mintatanyák épültek a Homokháton

Mintatanyák épültek a Homokháton

2011. április 29., péntek
Mintatanyák épültek a Homokháton

Több mint 550 millió forintból környezettudatos, alternatív energiahasznosítással épültek mintatanyák Mórahalmon; a projekt 85 százalékos támogatásban részesült a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében - mondta el Fodor Csaba projektmenedzser az MTI-nek a pénteki projektzáró konferencia kapcsán.

Elmondta, hogy a tervek már 2005-ben megszülettek, de forrásra pályázni csak 2006-ban sikerült. A Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül mintegy 482 millió forinthoz jutottak, melyet több mint 70 millió forintos önerővel egészítettek ki. Az alapvető koncepció az volt, hogy olyan programot alkossanak, melyben a tanyai létet és életformát egy építészetileg, gazdaságilag, és energiafelhasználásban újragondolt koncepció alapján mutatják be. A mintatanyák április 30-ra elkészülnek, jelenleg bútorozzák be azokat. Három tanya épült: egy lakóingatlan, egy gazdálkodó tanya istállókkal, illetve egy sütőház aszaló területtel, valamint egy több mint 1.000 négyzetméteres üvegházzal. A komplexumot és a később készülő esetleges további épületeket termálvízzel fűtik majd, ezért két termálkutat is fúrtak. Emellett a biomassza-tüzelésre is lehetőség van, valamint készültek pellett kandallók és cserépkályhák. Az épületekbe komoly hőszigetelést építettek be, és különböző napcsapdákat alakítottak ki, hogy minél kevesebb energiát használjanak fel. A komplexumot a tervek szerint egy arra alkalmas család irányítja majd, az ő feladatuk lesz a gazdaság fenntartása mellett az érdeklődők körbevezetése, ellátása, a rendszer bemutatása is. A családot várhatóan egy hónapon belül választják ki. A komplexum a rajta található három generációs életre alkalmas két lakás mellett, 25-30 fős szálláshellyel is rendelkezik. A projektről

Nógrádi Zoltán

(Fidesz) Mórahalom polgármestere elmondta: bár az utóbbi években a vidéki lét leértékelődött, ez egy olyan beruházás, mely modern tanyaépületeket mutat be korszerű épületgépészeti és technológiai megoldásokkal. A többgenerációs házak olyan életminőséget biztosítanak, melyek felérnek a városi élettel. A Homokháton a lakosság 40 százaléka tanyán él, ami azt jelenti, hogy van olyan település, ahol a lakosság 25 százaléka, de van olyan is, ahol 60 százalék. Mint a városvezető fogalmazott: a projekt a területnek rendkívül fontos, hiszen a tanyai létformát, annak minden természetközeli varázsát bemutatja, és ezzel együtt segít átörökíteni a gazdaságban és a társadalomban betöltött funkcióját. Hozzátette, hogy "a vidék léte egyben Magyarország léte, és a következő kormányzatoknak a vidéki életminőség javítására, így a tanyák megmentésére is nagyobb energiát kell fektetniük, hiszen ez a települési forma európai unikum.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.