Gazdaság

Állattenyésztésért nagydíjat kapott az Adexgo és az Alltech

Állattenyésztésért nagydíjat kapott az Adexgo és az Alltech

2011. április 19., kedd
Állattenyésztésért nagydíjat kapott az Adexgo és az Alltech

Az Adexgo Kft. és az Alltech Hungary Kft. nyerte el az idei Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat, az elismeréseket kedden adták át Hódmezővásárhelyen.

Antal Gábor,

az elismerést életre hívó Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója a díjátadón elmondta, a folyamatosan csökkenő állatállomány és a piaci pozíciók romlása ellenére rekordszámú, negyven cég nyújtott be pályázatot a díjra. A 2003-ban létrejött balatonfüredi székhelyű, magyar tulajdonú Adexgo Kft. gyógyszer- és étrendkiegészítő-fejlesztéssel foglalkozik – közölte Kertész Tamás kereskedelmi vezető. A cég néhány éve olyan, az egészségmegőrzésben egyre fontosabbá váló funkcionális élelmiszerek fejlesztésébe kezdett, amelyek elsősorban a szív- érrendszeri betegségek megelőzésében játszhatnak fontos szerepet – közölte a szakember. Ennek első eredménye a cég nagydíjas teje, amelyben a hagyományos termékeknél lényegesen magasabb például az Omega-3 zsírsavak aránya. Ezt a tejelő marhák speciális takarmányozásával és egy takarmány-kiegészítővel érhető el – tudatta

Kertész Tamás

. A cég hasonlóan kedvező tulajdonságú tojás és sertéshús előállításán is dolgozik. A világ hetedik legnagyobb állategészségügyi cége, az Alltech leányvállalata 1992 óta működik Magyarországon – mondta

Helembai Jenő

ügyvezető igazgató. A 2010-es csapadékos időjárás következtében az idén felhasznált takarmány az átlagosnál jóval nagyobb mértékben – egyes kimutatások szerint akár 80 százalékos arányban – fertőzött gombatoxinokkal. Ezek a káros anyagok veszélyeztetik a szarvasmarhák, baromfik és legfőképp a sertések egészségét, s megjelennek a tejben, tojásban és húsban is. A vállalkozás nagydíjas termékével a takarmányok és ennek segítségével az élelmiszerek gombatoxin-tartalma csökkenthető természetes módszerekkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.