Közélet

Megkezdődött a szakszervezeti tüntetés a Hősök terén

Megkezdődött a szakszervezeti tüntetés a Hősök terén

2011. április 9., szombat
Megkezdődött a szakszervezeti tüntetés a Hősök terén

Megkezdődött a magyar szakszervezetek és az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) közös tüntetése szombaton, a szervezők által 40 ezer fősre becsült tömeg a Hősök terén gyülekezik.

John Monks

az ETUC főtitkára az MTI-nek elmondta: 22 európai ország 45 szakszervezete mintegy 5 ezer résztvevővel képviselteti magát, a magyar tüntetők száma pedig 35 ezerre tehető. A demonstrációt az európai gazdasági- és pénzügyminiszterek gödöllői csúcstalálkozójával egy időben tartják. A résztvevő szakszervezetek több munkahelyet és igazságos béreket követelnek. A tömeg a tervek szerint fél kettőkor indul el az Andrássy úton az Oktogonra, ahol több beszéd is elhangzik majd: felszólal John Monks, az ETUC főtitkára,

Borsik János

az Autonómok,

Kuti László

az ÉSZT,

Gaskó István

a Liga,

Pataky Péter

az MSZOSZ,

Palkovics Imre

a Munkástanácsok és

Varga László

, a SZEF elnöke, valamint több külföldi szakszervezeti vezető is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.