Egyház

Lemondanak az állami támogatásról a reformátusok

Lemondanak az állami támogatásról a reformátusok

2011. április 27., szerda
Lemondanak az állami támogatásról a reformátusok

A nehéz gazdasági helyzet, valamint az államadósság csökkentése miatt a Magyarországi Református Egyház (MRE) Elnöksége úgy határozott, hogy idén nem kér segítséget az államtól ingatlanjai megóvásához és karbantartásához. Kétszázmillió forintos összeget hagynának az államkasszában – írja a hvg weboldala.

A kormány jövő évi költségvetéséből 1,2 milliárd forintot különített el „egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások” céljára. Az elmúlt években ez a legjelentősebb támogatás, amit az egyház kapott. A Magyarországi Református Egyház (MRE) elnöksége most úgy döntött, hogy a felekezeti arányok figyelembevételével rá eső, körülbelül 200 millió forintos támogatásról lemond és beruházásait elhalasztja. Ennek megfelelően az MRE, egyházközségei, illetve intézményei nem igényelnek támogatást az erre a célra elkülönített keretből. A döntés olyan felújításokat, beruházásokat érintene, amelyekre nézve nem hátrányos a halasztás. Az MRE javasolja, hogy az így megmaradó összeget az államadósság csökkentésére fordítsa a kormány - közölte a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala a hvg.hu-val.

(Forrás: hvg.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.