Sport

Labdarúgás: a Mihály testvérek kivégezték a Sándorfalvát

Labdarúgás: a Mihály testvérek kivégezték a Sándorfalvát

2011. április 3., vasárnap
Labdarúgás: a Mihály testvérek kivégezték a Sándorfalvát

Kiütéses győzelmet aratott a Mindszent a Sándorfalva ellen hazai pályán a Csongrád megyei I. osztály 20. fordulójának labdarúgó-mérkőzésén szombaton. A Mihály testvérek parádés játéka lehengerelte a tehetetlen vendégeket.

A mérkőzést megelőzően igazi rangadónak ígérkezett a két kisváros felnőttcsapatainak összecsapása. A tabellán mind a két gárda azonos pontszámmal foglalt helyet, a hazaiak előkelőbb helyüket csupán több győzelmüknek köszönhették. A küzdő feleket kiváló pálya, ragyogó idő és mintegy 200 néző fogadta. A mérkőzés elején a Mindszent rögtön támadólag lépett fel, s letámadta a Sándorfalvát. A vendéglátók hamar meg is szerezték a vezetést: a 6. percben a vendég kapus egy beadást középre ütött ki, s az érkező

Mihály Tamás

a játékszert kapásból, 11 méterről a kapuba juttatva megszerezte a vezetést a Mindszentnek (1-0). Ezt követően a Mindszent nem hagyott alább a támadásokkal, s két perccel később testvérgóllal folytatta:

Mihály Róbert

a 8. percben megzavarta a vendégek védőjét

Jani Rolandot

, testi erejének kihasználásával elválasztotta őt a labdától, ziccerbe került, s azt kíméletlenül értékesítve 2-0-ra növelte a Mindszent előnyét. A 15. percben eldönthette volna a meccset a hazai tizenegy –

Szabó István

négy vendégvédőn vezette keresztül játszi könnyedséggel a labdát, ziccerbe került, azonban öt méterről az üres kapu mellé gurított. A hazaiak komoly nyomás alatt tartották továbbra is a vendégeket, amelynek meg is lett az eredménye, hiszen Mihály Róbert a mérkőzés 30. és 37. percében ismét betalált, ezzel már 4-0-t mutatott az eredményjelző. A Mindszent az első félidőben gyorsan, korszerűen, technikásan, egy-két érintővel futballozott, a fiatal Sándorfalvának nem volt ellenszere a szintén nagyon fiatal, mindössze 23-24 éves átlagéletkorú Mindszent gárdájával szemben. A félidőre eldőlt a mérkőzés, gyakorlatilag osztálykülönbség alakult ki a két csapat között, amit az eredmény hűen tükröz. A félidőben mind a két fél cserélt, a hazaiaknál

Szobácsi

helyett

Oláh

, míg a vendégeknél

Mihalkó Gergő

helyett

Gaál Zoltán

a pályán. A második félidő elején a Mindszent ott folytatta, ahol az első végén abbahagyta, tovább rohamozott, s az 50. perben Mihály Róbert negyedik góljával 5-0-ra alakította az eredményt. Ezt követően a mérkőzés enyhébb mederben folyt tovább, a hazaiak visszavettek a tempóból, a vendégek küzdöttek derekasan a becsületgóljukért, azonban a Mindszent stabil védekezésének köszönhetően az egész mérkőzésen még helyzetbe sem tudtak kerülni.

A megyei I. osztály 20. fordulójában:

Mindszent – Sándorfalva 5-0 (4-0)

Mindszent, 200 néző. V.: Varga Z.

Mindszent:

Juhász Cs. –Szabó I. (Nana R.), Orosz, Szecskó., Szabó B., Mihály T., Tóth Cs. (Széll N.), Szobácsi R. (Oláh), Mihály R., Muzsik S., Antal S.

Játékos-edző:

Tóth Csaba.

Sándorfalva:

Vasas – Kordás, Mihalkó D., Barna, Kanász N. L., Molnár, Mihalkó M., Dobos (Varga), Szűcs J. (Bense), Mihalkó G. (Gaál), Jani.

Vezetőedző:

Tóth János.

Gólszerzők:

Mihály T. (6'), Mihály R. 4 (8', 30', 37', 50')

Jók:

mindenki (Mihály R. a mezőny legjobbja), illetve senki

Ifjúságiak:

Mindszent – Sándorfalva 3-1

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.