Sport

Labdarúgás: a Kiszomborral sem bírt a SZVSE-Gyálarét

Labdarúgás: a Kiszomborral sem bírt a SZVSE-Gyálarét

2011. április 24., vasárnap
Labdarúgás: a Kiszomborral sem bírt a SZVSE-Gyálarét

Úgy tűnik, tavasszal képtelen nyerni a SZVSE-Gyálarét a megyei I. osztályban. Az ősszel veretlen alakulat öt vereséget követően ezúttal egy ponttal kellett beérje az alsóházi Kiszomborral szemben.

Öt tavaszi vereséget követően a tizenharmadik helyezett Kiszombor ellen szombaton egyértelműen a három pont megszerzésének reményében lépett pályára a SZVSE-Gyálarét. Az ősz meglepetéscsapatát – mely a dobogóról egészen a nyolcadik helyig csúszott hátra –

Bóka Ferenc

vezetőedző külföldi útja miatt ezúttal

Sahin-Tóth Dezső

, a SZVSE labdarúgó-szakosztályának vezetője irányította, aki – mint portálunknak elmondta – elsősorban mentálisan igyekezett felrázni a játékosokat a találkozó előtt. Úgy tűnt, sikerrel jártak erőfeszítései, hiszen a hazai pályán játszó szegediek egyértelműen ellenfelük fölé nőttek a mérkőzés első szakaszában, többet birtokolták a labdát, beszorították a Kiszombort, s kétgólos előnyre is szert tettek. Előbb a 20. percben a rutinos

Illés Tibor

büntetőből talált a hálóba, majd a 35. percben

Simon István

mattolta

Kander Máté

kapust. Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy 2-0-lal vonulnak öltözőbe a csapatok, ritkán látható egyéni hibából szépítettek a vendégek. Illés Tibor veszítette el a játékszert, visszakontráztak a zomboriak,

Reguli Máté

, a SZVSE hálóőre pedig messze tizenhatosán kívülre szaladt, hogy mentsen. Vesztére, hiszen

Hatvani József

okosan ívelt felette a hálóba; 2-1. Ez sem fogta azonban meg a vasutasokat, akik

Hegyesi Zsolt

révén közvetlenül a fordulás után újabb gólt szereztek; 3-1. Sőt, akár végleg eldönthették volna a meccset a 48-49. percben. Történt, hogy a játékvezető újabb tizenegyest ítélt a szegediek számára, ráadásul ki is állította

Lehota István

gárdájából

Csizmadia Krisztiánt

.

Dürgő Péter

állt a labda mögé, ám rendkívül flegmán végezte el a büntetőt, gyakorlatilag Kander ölébe ívelte a lasztit... Ebből aztán erőt merítettek a látogatók, akik előbb szépíteni, majd egyenlíteni is tudtak. Előbb az 51. percben Hatvani József ismét átemelte messze kifutó

Regulit

, majd a 72. percben

Kardos Zsolt

talált a hálóba; 3-3. Érdekesség, hogy ekkor már két, bőven negyven fölött járó labdarúgó is pályán volt a zomboriaknál (

Márki Ferenc

a napokban tölti be a 45-öt, míg

Lehota István

a 48.-ban jár...) A 81. percben aztán újra előnybe került a SZVSE, amikor Simon István második gólját érte el; 4-3. Az emberhátrányban is roppant lelkesen futballozó vendégek azonban ekkor sem adták föl, s a 86. percben egy szögletet követően

Horváth Károly

révén megint egalizáltak; 4-4. Az állás már nem változott a hátralévő időben, így meglepetéssel zárult az összecsapás: a Kiszombor tíz emberrel szerzett pontot Gyálaréten. A SZVSE-Gyálarét 35 ponttal átmenetileg feljött a hatodik helyre, de vasárnap a Sándorfalva és a Balástya is visszaelőzheti, ha úgy alakulnak az eredmények. Hegyesi Zsoltéknak össze kell kapniuk magukat, hiszen a következő fordulóban rangadó vár rájuk: május 1-jén (vasárnap) 17 órakor Sándorfalván meccselnek.

A labdarúgó megyei I. osztály 23. fordulójában:

SZVSE-Gyálarét – Kiszombor KSK 4-4 (2-1).

Gyálarét, 200 néző, vezette: Szöllősi Ferenc.

SZVSE:

Reguli – Környei, Virág, Hegyesi Á., Csehó Kovács, Simon, Márki K. (Kozma 83'), Fröhlich, Dürgő, Hegyesi Zs., Illés T.

Szakosztályvezető:

Sahin-Tóth Dezső.

Kiszombor:

Kander – Horváth K., Kalász (Lehota 70'), Tézsla, Horváth I., Kádár, Kovács A., Márki F., Kardos (Bottyán 85'), Hatvani, Csizmadia.

Vezetőedző:

Lehota István.

Gólszerzők:

Simon 2 (35', 81'), Illés T. (11-esből 20'), Hegyesi Zs. (48'), illetve Hatvani 2 (44', 51'), Kardos (72'), Horváth K. (86') Sahin-Tóth Dezső, a SZVSE szakosztályvezetője, aki ezúttal Bóka Ferencet helyettesítette:

„A játékosok lelkileg nagyon nehéz helyzetben vannak, rosszul viselik az utóbbi hetek kudarcait. Ezzel együtt többször is volt lehetőségünk arra, hogy magabiztosan hozzuk a mai meccset, de mindig akadt valaki, aki elkövetett egy nagy egyéni hibát, amivel segített felállni a padlón fekvő ellenfélnek. Komoly szakmai munkára lesz szükség, hogy kimásszunk ebből a gödörből. Tanulságos lehet a fiatalok számára, hogy a Kiszomborban két, messze 40 év feletti futballista is pályára lépett Márki Ferenc és Lehota István személyében, s mentalitásban sokat hozzá tudtak tenni a játékhoz. Úgy érzem, a vendégek megérdemelten vittek el egy pontot. Saját együttesemből csak Hegyesi Zsoltot, Hegyesi Ádámot és Környei Bencét tudom maradéktalanul dicsérni.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.