Sport

Kosárlabda: a Baja is behúzva a Hepp-kupában + FOTÓK

Kosárlabda: a Baja is behúzva a Hepp-kupában + FOTÓK

2011. április 28., csütörtök
Kosárlabda: a Baja is behúzva a Hepp-kupában + FOTÓK
Második mérkőzését is megnyerte a Mediteam Szeged női kosárlabdacsapata a Hepp-kupában, miután csütörtök délután az utolsó negyedig szoros mérkőzésen győzelmet aratott a Bajai NKK együttese ellen. Az idegenlégiósok nélkül, csak 23 év alatti korú magyar játékosokkal megvívott találkozón a hazaiak és a vendég bajaiak szinte végig fej-fej mellett haladtak, a szünetben kétpontos Mediteam előnyt regisztrálhattunk. A végig kiegyenlített játék azonban sokat kivett a vendégekből, akik a negyedik negyedet már nem bírták úgy ahogy az első hármat, így Mészárosné Kovács Andrea kosarashölgyei, elsősorban a 32 pontot - ebből három hárompontost - dobó Rasheed Rita és a 23 pontig és szintén három trojkáig jutó Laklóth Anna vezérletével, valamint Kováts Anna négy triplájával 11 pontos diadalt arattak a vendégek felett (89-78). A csoportból a Pécs elleni találkozó van még hátra, ha ezt is tudják venni a címvédő szegedi lányok, akkor a négy közé kerülnek.

Női kosárlabda Hepp-kupa, csoportkör, 2. forduló:

Mediteam Szeged-Baja 89-78 (24-25, 24-21, 20-20, 21-12) Szeged, újszegedi sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Vadász, Wezsenyi. Mediteam Szeged: Laklóth 23/9, Fejes 10, Kováts 17/12, Rasheed 32/9, Lengyel 5/3. Csere: Békefi 2. Vezetőedző: Mészárosné Kovács Andrea.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.