Közélet

Kohári az MSZP-s mutyikról kérdezi Kozmát

Kohári az MSZP-s mutyikról kérdezi Kozmát

2011. április 13., szerda
Kohári az MSZP-s mutyikról kérdezi Kozmát
A Fidesz részéről Kohári Nándor reagált a Vagyongazdálkodási Bizottság ülése kapcsán szerda délelőtt elhangzott MSZP-s vádakra, melyek szerint nem a szakmaiság számít a vezetőcseréknél, hanem a pártérdek. A képviselő szerint az MSZP frakcióvezetőjének inkább a szocialista érában kötött gyanús szerződésekkel kellene foglalkoznia, illetve azzal, hogy milyen szakmai potenciáljuk van azoknak a vezetőknek, akiknek asszisztálásával Szeged adóságállománya az egekig szökött.Kohári Nándor portálunknak elmondta, hogy határozottan visszautasítják Kozma József vádjait. A Fidesz-KDNP frakciója továbbra is elkötelezetten képviseli a változást Szegeden, melynek az is része, hogy akik eddig jelentősen hozzájárultak Szeged város adósságának kialakulásához, azok ne kezelhessenek közvagyont a jövőben. „A szocialisták mércéje szerint aki szocialista elveket vall, az jó szakember, aki nem, az rossz szakember. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy aki eddig cégvezetőként hozzájárult a városi adóssághoz, az ne vezessen önkormányzati céget. Kozmának arról kellett volna sajtótájékoztatót tartania, hogy miért kapott két volt MSZP-s önkormányzati képviselő többmilliós szerződést a Szegedi Sport és Fürdők Kft. szocialisták által kinevezett vezetőjétől, valamit arról is szívesen meghallgatnánk, miként vélekedik azzal kapcsolatban, hogy az Ifjúsági Ház épp a választások után egy hónappal látta az időt elérkezettnek arra, hogy eladja a Szegedi Ifjúsági Napok rendezési jogát” – így Kohári Nándor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.