Sport

Kézilabda: az Etelka soron lett bajnok az Abony

Kézilabda: az Etelka soron lett bajnok az Abony

2011. április 19., kedd
Kézilabda: az Etelka soron lett bajnok az Abony
Az NB II Dél-Keleti csoport rájátszásában először játszott a KSZSE hazai pályán, és mindjárt a már gyakorlatilag bajnok Abonyt fogadta. A második győzelmükre készültek a szegedi lányok az abonyiak ellen (az első emlékezetes és nagy meglepetés volt 2008 őszén), mely nem sikerült az ideges, kapkodó játék miatt. A lányok nagyon akarták a győzelmet, de bebizonyosodott, hogy pályán kívül és belül is erősebb csapatot alkot az Abony, így bajnoki címük megérdemelt.

Női kézilabda NB II Dél-Keleti csoport, rájátszás, 5. forduló:

Kézilabda Szeged SE – Abonett Abony KC 32-34 (18-19) Szeged, Etelka sori csarnok, 150 néző. Vezette: Hirth, Kovács. KSZSE: Szalma D. - HORVÁTH 6, Draxler 3, HOMOKI 4, Miklós 1, FORGÓ 8, PUHALÁK 7. Csere: ALMÁSI D. (kapus), Draxler D., Szalma N. 3, Sebestény, Kovács, Török, SZABÓ. Vezetőedző: Gera Norbert. Gera Norbert: Az első félidőben - ugyan úgy mint Bácsbokodon - nem működött hatékonyan a védekezésünk, mindenki csak a góllövéssel volt elfoglalva. A 2. félidőben védekezést váltottunk amivel sikerült megzavarni az ellenfelet, azonban 25-21-es vezetésünk inkább bennünket tett görcsössé nem a rutinosabb vendégcsapatot. Ezen a mérkőzésen előjött minden erényünk és hibánk is. Nyerni akartunk de sajnos megmutatkozott a mérkőzésen, hogy az Abony miért vezeti pontveszteség nélkül a bajnokságot és mi miért vagyunk "csak" másodikok. Azért kell dolgozni a jövőben, hogy a "csak-okat" kijavítsuk. Gratulálok az Abony bajnoki címéhez.

Bajnokság állása:

1. Abony 24 2. KSZSE 15 3. Marosmenti 8 4. Bácsbokod 7 5. Kistelek 6 pont.

Női kézilabda NB II Dél-Keleti csoport, rájátszás, 5. forduló, ifjúsági mérkőzés:

Kézilabda Szeged SE - Abony KC 40-24 (19-12)KSZSE: MÉSZÁROS - Kovács 3, TÖRÖK 6, TÓTVÁRADI S. 13, Sebestény 3, NÉMET 4, KIS F. 4. Csere: Almási (kapus), DEÁK 3, Répás 4, Szabó, BALOG. Vezetőedző: Gera Norbert. Gera Norbert: "Az ifi csapat teljesítménye és győzelme picit gyógyír volt számomra a felnőtt mérkőzés után. Az egész bajnokság egyik legjobb játékát produkálták a lányok. Jó védekezésünk remek kapusteljesítménnyel párosult és végre Tótváradi Solange is igazi vezére tudott lenni a dinamikusan és szépen játszó csapatnak remek góljaival, gólpasszaival."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.