Közélet

Hatmilliárd az uniótól az árvízkárok mérséklésére

Hatmilliárd az uniótól az árvízkárok mérséklésére

2011. április 6., szerda
Hatmilliárd az uniótól az árvízkárok mérséklésére

Az Európai Parlament plenáris ülése szerdán nagy többséggel elfogadta a 2011. évi uniós költségvetés első módosítását. Ez a változtatás 182 millió eurót juttat a tavaly május-júniusi esőzések okozta árvizek által sújtott közép-kelet európai országoknak. Magyarország a bekövetkezett károkkal arányosan 22,5 millió eurót kap, ami hatmilliárd forintnak megfelelő összeg - tájékoztat Surján László sajtóközleménye.

A költségvetési ügyekért felelős

Surján László

elmondta: "A magyar néppárti képviselők már az ügyvezető Bajnai-kormányt is sürgették, hogy hazánk kérelmét mielőbb nyújtsa be, ezt azonban csak az új kormány tette meg. Beadványunkat így az Európai Bizottság csak a többi árvíz sújtotta ország kérelmével együtt bírálta el, és 2011 januárjában továbbította csak döntésre a költségvetési hatóságoknak. " A kifizetéshez egy "technikai vita" is kapcsolódott azzal kapcsolatban, hogy az EU költségvetésében nincs külön forrás a Szolidaritási Alapra, hanem általában a költségvetési maradványok átcsoportosításából fedezik. Mivel egy költségvetési év elején még nem derül ki, mekkora maradványösszegek képződnek majd az év során, így ilyen átcsoportosításokat most nem lehetett mozgósítani. Surján László szerint: "A magyar elnökség munkáját dicséri, hogy a jogosult államok egy technikai megoldással még az első fél évben, tavasszal megkaphatják a támogatást." A kereszténydemokrata EP-képviselő ugyanakkor írásbeli kérdésben javasolta az Európai Bizottságnak: a jövőbeni támogatások gyorsabb mozgósítása érdekében vizsgálja meg, van-e lehetőség a Szolidaritási Alap kifizetési kereteit már az EU költségvetés tervezésekor forrásokkal ellátni, így egy esetleges év eleji kérelem támogatása a jövőben nem okozhat gondot. A most érkező hatmilliárd forint 2004 óta a legnagyobb összeg, amellyel az unió árvíz okozta károk miatt Magyarországot segíti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.