Közélet

A Jobbik útlezárása az ingyenes elkerülőért (FRISSÍTVE) + FOTÓK

A Jobbik útlezárása az ingyenes elkerülőért (FRISSÍTVE) + FOTÓK

2011. április 27., szerda
A Jobbik útlezárása az ingyenes elkerülőért (FRISSÍTVE) + FOTÓK
Az M43-as szegedi elkerülő útjának ingyenessé tétele miatt félpályás útlezárással demonstrált a Jobbik megyei és városi szervezete az autópálya sándorfalvi felhajtójánál szerdán 18 órától. Közel ötven fővel és 15 autóval zárták le a vasúti töltés után az útszakasz egy részét. Vasárnap, május elsején aláírásgyűjtésbe kezd a párt az Erzsébet ligetben, illetve a Facebook nevű közösségi portálon is várják a szimpatizánsokat. "Zéró tolerancia! A balesetveszélyes, nyomvályús, kátyús, felgyűrődött stb. utakra" – olvasható a demonstrálók egyik tábláján a helyszínen, ahol a Jobbik megyei alelnökétől megtudtuk, nem a környéken élők érdekeit szolgálja az, hogy fizetős az új pálya azon szakasza is, amit különben elkerülőként lehetne használni például egy olyan mórahalmi kisteherautónak, amely Algyőre akar eljutni, így azonban kénytelen lesz a városon "átszambázni". Az alelnök elmondta azt is, hogy később minden lehajtóhoz terveznek majd ehhez hasonló megmozdulásokat. Tóth Péter a párt szegedi és megyei elnöke lobbizni szeretne azért, hogy egy 2007 ide vonatkozó gazdasági rendeletet megváltoztasson a parlament, és az elkerülőket ingyenesen lehessen használni. Ezért egy Facebook-oldalt is létrehoznak, vasárnap pedig a szegedi majálison kezdik meg az aláírásgyűjtést a párt aktivistái. Minden országgyűlési képviselőnek eljuttatnak majd egy petíciót az ügyben, Zagyva György Gyula a körzet parlamenti képviselője pedig fel fog szólalni a Tisztelt Házban képviselve elképzelésüket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.