Közélet

Az LMP etikai kódexszel szabályozná az összeférhetetlenséget

Az LMP etikai kódexszel szabályozná az összeférhetetlenséget

2011. április 1., péntek
Az LMP etikai kódexszel szabályozná az összeférhetetlenséget

A szegedi cégek átvilágítását végző bizottság tagjaira kötelező érvényű összeférhetetlenségi kódex kidolgozására tesz javaslatot az LMP. A Gazdasági és Pénzügyi Átvételi Bizottság LMP-s tagja, Szentistványi István szerint a folyamatban lévő vizsgálatok mutattak rá arra, hogy több bizottsági képviselő is közvetlenül, vagy közvetve az utóbbi években gazdasági kapcsolatba kerülhetett önkormányzati cégekkel.

Az LMP tapasztalata szerint fennáll a veszélye annak, hogy a bizottság érdemi munkáját hátráltathatja, hogy a testület több tagja és a vizsgálandó cégek között összefonódások vannak.

Szentistványi

szerint ezért is szükséges minél hamarabb tisztázni, hogyan értelmezzék magát az összeférhetetlenséget, s mit tegyenek. „Alapkövetelménynek kell lennie, hogy akik benne vannak a vizsgálati folyamatban, azok őrizzék meg függetlenségüket. Ha olyan tagok vannak, akiknél ez megkérdőjelezhető, nehezen tartható, hogy tárgyilagosan végezze a munkáját bizottság” – mondta el Szentistványi, aki felvetéseit a sajtóban megjelent tényekre is alapozza, melyekkel a legközelebbi bizottsági ülésen mindenképpen foglalkozni kell, és érdemes fontolóra venni a bizottság összetételének megváltoztatását. „Az érintettségek kapcsán eddig két konkrét név merült fel. Az egyik

Póda Jenő

fideszes képviselőé, aki egykori cégén keresztül a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel került gazdasági kapcsolatba, és a Szegedi Vásár és Piac Kft., illetve a Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. gazdálkodásánál is felmerült e cég neve. Ezek tükrében arra kérjük Póda Jenőt, hogy lépjen vissza a bizottsági tagságból. És erre kérjük

Szentgyörgyi Pál

egykori gazdasági alpolgármestert, akinek minden városi cég működésében, működtetésében komoly szerepe volt” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy Szentgyörgyi szerepére az a sajtóhír irányította a figyelmet, ami a nagybani piac gazdálkodásából egy hackertámadás miatt eltűnt 80 millió forintról szólt. Az esetről értesítette a piacvezetője a szocialista politikust, de az ügy csak nemrég került nyilvánosság elé. „

Gyimesi Lászlótól

, a bizottság fideszes elnökétől kérjük, hogy a következő ülésen, ami információink szerint jövő héten lesz, tűzze napirendre azt a pontot, amiben a bizottság etikai kódexét tárgyaljuk, s lefektetjük, hogy milyen érintettséggel nem vizsgálódhat a cégek esetében képviselő, és mi az az összeférhetetlenségi fok, ami után a teljes tagságtól is meg kell válnia” – így Szentistványi.

Póda Jenő nyilatkozatban reagált az LMP sajtótájékoztatóján elhangzottakra

„Szentistványi István (LMP) képviselőtársam sajtótájékoztató keretében felvetette, hogy politikai összeférhetetlenséget lát korábbi üzleti érdekeltségeim és az 'átvilágító bizottságban' viselt tagságom között. Előrebocsátom, hogy 2010 őszén az önkormányzati választás után gazdasági tanácsnokká választásomat követően minden szegedi gazdasági érdekeltségemet megszüntettem. Éppen azért értékesítettem ezeket, hogy a mostani ciklusbeli munkám kapcsán ez a kérdés fel se merülhessen. Szentistványi István nyitott kapun kopogtat, hiszen az 'átvilágító bizottság' legutóbbi ülésén a kérdés már felmerült. Ott és akkor pont az én javaslatomra fogadta el a bizottság – egyhangúlag – , hogy a következő ülésen összeférhetetlenségi szabályokat alkotunk. Amíg ugyanis ilyenek nincsenek, addig meg sem lehet ezeket sérteni, illetve nincs is mihez igazodni. Ennek keretében Gyimesi László elnök jövő héten hétfőre összehívta a bizottságot pont ezzel a napirenddel. Korábban is kifejeztem, most is csak ismételni tudom, hogy a bizottság által elfogadott összeférhetetlenségi szabályokat – nevezhetjük ezt az LMP javaslatára akár etikai kódexnek is - be fogom tartani” – áll a politikus nyilatkozatában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.