Közélet

A kommunizmus volt a legnagyobb baj az emberiség történetében

A kommunizmus volt a legnagyobb baj az emberiség történetében

2011. április 29., péntek
A kommunizmus volt a legnagyobb baj az emberiség történetében

A kommunizmus volt a legnagyobb baj az emberiség történetében, és nem ünnepelhetjük eléggé, hogy véget ért - ezt tanultuk a miniszterelnök szerint Vlagyimir Bukovszkij emberi jogi aktivistától, akit Orbán Viktor pénteken tüntetett ki a Parlamentben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével.

A szovjet idők ismert ellenállója az ünnepségen azt mondta, a kommunisták nem tűntek el, csak átkeresztelkedtek. Schmitt Pál köztársasági elnök

Vlagyimir Bukovszkij

neurofiziológusnak, emberi jogi aktivistának a kétpólusú világrend megbontásáért és a demokrácia előmozdításáért, valamint Magyarország szabadságának kivívásáért tett erőfeszítéseiért adományozta - a miniszterelnök előterjesztésére - a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét.

Orbán Viktor

a kitüntetési ceremónián azt mondta: "azért jöttünk össze, hogy tisztelegjünk az előtt az ember előtt, aki a kommunista diktatúra áldozataként a hatalmi önkény elleni harcra tette fel az életét, (...) arra, hogy mindig, minden körülmény közepette kimondja az igazságot". Az igazság adott erőt mindazoknak, akik életüket áldozták vagy kockáztatták a totális diktatúrák évtizedeiben és Vlagyimir Bukovszkijnak is, hogy küldetését teljesíthesse - fogalmazott. A kommunizmus annyira fanatikusan hitt a jövőben, a saját jövőjében, hogy a múltat kis híján végképp eltörölte, legalábbis azt gondolta, még erre is képes; ezért voltak a kommunisták biztosak abban, hogy minden bűnre - a gyilkosságokra éppúgy, mint a gulágok poklára vagy az ávó pincebörtöneire - bocsánatot nyernek a felejtés által - fejtette ki, hangsúlyozva, hogy csak egy valami akadályozta meg őket ebben a szándékukban, mégpedig "az ember"; "az ember, akit porszemként félresöpörtek az útjukból, az ember, akit a kommunizmus legkevésbé sem tisztelt, és akit a legkevesebbre sem tartott". "Az ember, akinek egy tiszteletreméltó példánya áll most itt előttünk" - jelentette ki Vlagyimir Bukovszkijra utalva, aki - mint mondta - minden energiáját a nyugati közvélemény felrázásának szentelte. "A múlttal való szembenézés nem dekadens hobbi, hanem a jövő szempontjából létfontosságú" - idézte Orbán Viktor a kitüntetettet. A miniszterelnök kitért arra is, hogy "a múlt helyretételének szükségessége bennünket is kötelez", ugyanis a magyarok a történelmük során megtanulhatták, hogy az a nép, amely hajlandó feladni az igazságot egy kis jólétért, az egyiket sem érdemli, és végül mindkettőt elveszíti. Az igazságnak nem csupán a diktatúra az ellenfele, a demokráciában is védelemre szorul, "ezért szükségünk van azokra, akik időről időre felráznak bennünket - hívta fel a figyelmet a kormányfő, aki szerint Vlagyimir Bukovszkij életművével zsinórmértéket szolgálat valamennyi magyarnak és közép-európainak. Az emberi jogi aktivista, a szovjet idők ismert ellenállója - miután átvette a kitüntetést - emlékeztetett, 1991-ben sokat győzködte az akkori orosz vezetést, hogy egy nürnbergi pert kellene kezdeményezni a kommunizmus felett, ám ez nem sikerült, és így "ez a gonosz továbbra is itt van velünk". Véleménye szerint a kommunizmus feletti bírósági eljárás lefolytatása nélkül a kommunisták sem tűntek el, csak átkeresztelkedtek. "Egy idő elteltével ugyanezek az emberek újra előbukkantak - most már más néven -; volt KGB-sek, akiket Lenin a kommunista párt felfegyverzett egységének tekintett". "Ma éppen ők rendelkeznek annak az országnak a sorsa felett, ahol én születtem. És természetesen azon ügyködnek, azon munkálkodnak, hogy visszahozzák mindazokat az attribútumait az egykori kommunizmusnak, amely ellen mi küzdöttünk." Beleértve a politikai elnyomásokat, a cenzúrát és a Szovjetunió egykori befolyási övezeteinek helyreállításait a világon, nyomásgyakorlás útján a Baltikum országaival, Grúziával és Kelet-Európa országaival szemben - mondta Vlagyimir Bukovszkij. Hozzátette, nem tűntek el az ő "nyugati kollégáik" sem, akik ma is "arra tesznek kísérletet, hogy megmentsenek minket saját magunktól, megmenteni a bolygót tőlünk, (...) megmenteni a társadalmat tőlünk". Mint mondta, különösen meghatotta, hogy Magyarországon vehet át kitüntetést, "abban az országban, amely példát mutatott nekünk a kommunizmus elleni harcban akkor, amikor én 14 éves voltam", 1956-ban. Megjegyezte, külön öröm számára, hogy egy olyan kormány van Magyarországon, amely - mint mondta - helyesen értékeli azokat a folyamatokat, amelyek a múltban zajlottak, és hozzá hasonlóan gondolkodik a jelenről és a jövőről is. Bukovszkij összesen 12 évet töltött börtönökben, büntetőtáborokban és pszichiátriai klinikákon szovjetellenes agitáció miatt egészen addig, amíg 1976-ban a Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottsága politikai bizottságának döntése nyomán ki nem cserélték Luis Corvalán chilei kommunista vezetőre, és meg nem fosztották szovjet állampolgárságától. Az író 1992-ben Borisz Jelcin utasítására nyerte vissza állampolgárságát. 2007 végén Bukovszkijt is jelölték orosz elnöknek, a Központi Választási Bizottság azonban nem fogadta el a jelölést, kizárta őt az indulók közül. A pénteki budapesti ünnepségen részt vett mások mellett Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyés püspök, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, több államtitkár és kormánypárti országgyűlési képviselő is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.