Kultúra

A fűszálak és a világ tengelye a Dugonics téren

A fűszálak és a világ tengelye a Dugonics téren

2011. április 12., kedd
A fűszálak és a világ tengelye a Dugonics téren
Költészet napi délutánt tartott a Impro Művészeti és Oktatási Egyesület (Impro Stúdió). A Dugonics téren délután két órától hatig Szeged polgárai megpihenhettek a szökőkútnál, hogy belehallgassanak egy-egy versbe. Az Impro Stúdió meghívott vendégeként jelen volt a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ), az Azték Színjátszó és Tánc Csoport, valamint a Slam Poetry Szeged. A rendezvény színvonalához a magyar költészet iránt érzett tiszteletük és szeretetük kifejezéseként hozzájárultak a Szegedi Nemzeti Színház művészei is: Jakab Tamás, Szívós László, Bánvölgyi Tamás, Megyeri Zoltán, Janik László és Gömöri Krisztián. „Légy egy a fűszálon a pici él / és nagyobb leszel a világ tengelyénél” – szólt a délután mottója, József Attila Nem én kiáltok című versének két sora. S talán aki a költő születésnapján a Dugonics téren megállt délután, s megérintette egy-egy versszak, mondat, rím, vagy csak egy betű koppanása a mikrofon műanyagrácsán, az ha nem is értette meg, miként lehetne épp ő nagyobb a világ tengelyénél, de kétsége támadhatott, hogy talán olyan sokkal nem is kisebb…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.