Közélet

Részországgyűléseket tart az MSZP

Részországgyűléseket tart az MSZP

2011. március 21., hétfő
Részországgyűléseket tart az MSZP

Részországgyűléseket tart szerdától az MSZP a helyi közösségekkel és a választópolgárokkal való aktívabb kapcsolattartás érdekében - közölte Mesterházy Attila a szocialista képviselőcsoport hétfői ülése után újságírókkal.

A pártelnök-frakcióvezető elmondta, hogy az év végéig tervezett részországgyűlések alkalmával délelőttönként nyilvános frakcióülést tartanak, megbeszélést folytatnak a helyi közélet szereplőivel, civilekkel, vállalkozások és intézmények vezetőivel, majd délutánonként a Hallasd a hangod! elnevezésű kampányukhoz kapcsolódóan lakossági fórumokon vesznek részt a szocialista politikusok. Az első részországgyűlést szerdán Kazincbarcikán a szociális egyenlőtlenségekről, a szegénység kezeléséről, a munkahelyteremtésről és a közmunkaprogramról rendezi az MSZP. Egy héttel később Szegeden az önkormányzatokról és a jogállamiságról lesz szó, míg április 6-án Győrben a gazdasági fejlődés, az oktatás és a fejlesztéspolitika lesz a téma. Szintén az év végéig terveznek választókerületi napokat tartani a szocialisták.

Mesterházy Attila

elvárásként fogalmazta meg, hogy az 58 MSZP-s képviselő mind a 176 egyéni választókerületbe jusson el a következő hónapokban. Indoklásul azt mondta: a szocialisták nem felülről vezérelt, hanem alulról építkező társadalomban hisznek, ehhez pedig elengedhetetlen a helyi közösségekkel való aktívabb, rendszeresebb kapcsolattartás, véleményük megismerése. Az MSZP terveiről szólva közölte, hogy a következő hetekben számos szakpolitikai kérdésben fognak parlamenti vitanapot, konferenciákat, szakmai egyeztetéseket kezdeményezni. Közéjük sorolta a munkahelyteremtést, a szegénység kezelését, a közbiztonságot, "a zöld gazdaságot", az oktatást és a fejlesztéspolitikát. Újságírói kérdésre válaszolva Mesterházy Attila elmondta: a Kossuth-címert ábrázoló kitűzőt visel a zakóján, amelyet a Fidesz képviselői a kilencvenes években hivatalossá akartak tenni. "Szerintem igazuk volt" - fogalmazott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.