Közélet

Pozsonyi ünnep a százéves Petőfi-szobornál

Pozsonyi ünnep a százéves Petőfi-szobornál

2011. március 15., kedd
Pozsonyi ünnep a százéves Petőfi-szobornál

Az éppen százéves pozsonyi Petőfi-szobor hányattatott sorsát – állt 1911-től a Kossuth téren, lakott marhaistállóban, áttelepítették a Duna túloldalára, a ligetfalusi parkba, majd zárt térben, a belvárosi Medikuskertbe helyezték át nemrég – a szlovákiai magyarságéval állította párhuzamba a pozsonyi március 15-e ünnepi szónoka, Prőhle Gergely, a magyar külügyminisztérium államtitkára.

Hagyományos, mégis különös volt a kedd délutáni ünnep – számol be a szokatlan eseményről a Felvidék Ma hírportál. Az érkezőket megkoszorúzott Petőfi-szobor fogadta. A koszorún szlovák trikolór, az emberjogi és kisebbségügyi kormányalelnök rajta feliratként. Aki tudta, hogy

Rudolf Chmelnek

szándékában áll koszorút elhelyezni Petőfi-szobránál a magyar nemzeti ünnepen, a hivatalos ünnepélyre várta őt, ő azonban ezúttal is szinte inkognitóban érkezett, délben. Hogy itt járt, honlapja fotógalériája bizonyítja. Talán egy kissé a szlovák-magyar kapcsolatokat is jellemzi ez a „tünemény". Emberként a kormányalelnök-irodalmár fejet hajt Petőfi, a költő előtt - ahogyan honlapján is írja -, a legnagyobb szlovákiai kisebbséggel azonban, a magyarral annak legnagyobb nemzeti ünnepén együtt ünnepelni azonban nem mer, nem tud - írta a hírportál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.