Közélet

Orbán: "fáj a szívem a családi szavazati jogért"

Orbán: "fáj a szívem a családi szavazati jogért"

2011. március 29., kedd
Orbán: "fáj a szívem a családi szavazati jogért"

"Fáj a szívem azért, hogy az emberek végül kidobták a családi szavazati jog lehetőségét" - mondta a miniszterelnök hétfőn a Magyar Televízió Az Este című műsorában. Szólt arról, hogy az idei év első felében ugyan magasabb hiányszámokkal kell számolni, ám ezt a második félév korrigálni fogja.

Orbán Viktor

a műsorban hangsúlyozta, a gyermekek után járó választójog lehetőségéről szóló passzust a konzultáció válaszai alapján ki kell venni a kormánypártok alaptörvény-javaslatából, ő azonban - mint fogalmazott - nem akarja "ezt a harcot feladni végleg", és a következő években szeretne energiát fordítani arra, hogy meggyőzze az embereket arról, vegyék elő újra ezt a kérdést, és fontolják meg. Azzal kapcsolatban, hogy az Alkotmánybíróság költségvetési és adókérdésekben akkor dönthetne ismét teljes körűen, ha az államadósság a GDP 50 százaléka alá csökken, a kormányfő azt mondta: ahhoz, hogy minden évben csökkenteni lehessen az államadósságot, nagyon kemény gazdaságpolitikát kell folytatni, "és minden olyan jogvita, ami arról szól, hogy egy-egy intézkedés alkotmányos-e vagy sem (...), rontja Magyarországnak azt a képességét, hogy egy belátható időhatárig eljusson oda, hogy a mostani 82-83 százalékról az államadósság mértéke az 50 százalékig csökkenjen". A tényleges életfogytiglanig tartó szabadságvesztés alkotmányosságáról szólva úgy fogalmazott: az emberek elsöprő többsége szeretné, ami azt jelenti, hogy az emberekben erősen él a rend iránti vágy. Megjegyezte, szerinte a büntetés súlyának igenis van visszatartó ereje. Kitért arra is, hogy "azért nem szerepelt a halálbüntetés, amit többen kértek egyébként a kérdőíveken, a feltett kérdések között, mert az Európai Unióhoz való csatlakozással mi lemondtunk a halálbüntetés bevezetésének lehetőségéről. Egyébként ez a kérdés is élő kérdés, és izgatja a magyar közvéleményt". Az ön- és a tulajdonvédelemhez való jog alkotmányos rangra emelését Orbán Viktor áttörésnek nevezte. Arra a felvetésre, hogy ez a gyakorlatban mit jelent majd, közölte: ezeket a kérdéseket meg kell vitatni, és a büntető törvénykönyvben (Btk.) kell végigvezetni. Reményei szerint 2012. január 1-jére a Btk. választ tud adni a felmerülő kérdésekre. Hozzáfűzte, fegyvertartás ügyében ő "mértéktartóbb" lenne. A miniszterelnök szólt a parlamenti bizottságoktól való távolmaradásról is, amely szankcionálható lesz. A nemzeti konzultáció ezzel kapcsolatos eredményéből megítélése szerint a jogegyenlőség elve iránti társadalmi igény olvasható ki. A termőföld, a víz és az erdő különös alkotmányos védelméről azt mondta: ez természeti és magyartulajdon-védelmet egyaránt jelent. A vízről szólva megjegyezte: szeretnének garanciát adni arra, hogy a víz és a víz feletti rendelkezés joga is átlátható legyen, és nem kerülhet ki az állam ellenőrzése alól a vízgazdálkodás feletti ellenőrzés. "Szeretnénk tiszta vizet önteni a pohárba a külföldi tulajdonosokkal" - fogalmazott. A hamarosan lejáró termőföld-moratóriumot érintően azt mondta: "nekünk nem Brüsszellel kell ez ügyben foglalkoznunk, arra kell magunkat elszánnunk (...), hogy Magyarországon a termőföld (...) a magyarok kezében maradjon. Ehhez persze bonyolult és ravasz jogi megoldások kellenek". Az új alkotmányról azért nem lesz megerősítő népszavazás - folytatta Orbán Viktor -, mert ő nem a többség, hanem minden ember alkotmányát szeretné látni. Egy népszavazás esetében azonban egy többség áll szemben egy kisebbséggel - fűzte hozzá. A köztelevízió műsorában a kormányfő több gazdasági kérdésre is kitért. A kilakoltatási moratóriummal kapcsolatban közölte, reális esélyt lát arra, hogy májusban lezárják - mint mondta - a biztatóan álló tárgyalásokat. Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről úgy fogalmazott, "osztunk, szorzunk", egyelőre a kormány nem tett le erről a szándékáról, "de megfontoltan kell eljárnunk". Orbán Viktor beszélt a magyar államkötvény-kibocsátásról is, és kifejtette: több mint hárommilliárd dollár értékben bocsátottak ki kötvényt, amelyek tekintélyes része tízéves, de volt harmincéves is, "és megvették Amerikában mindet". Egy kibocsátás még legalább lesz - tette hozzá. "Azért vettük fel ezt a hitelt, hogy az IMF-nek a lejáró hitelét vissza tudjuk fizetni. (...) De így legalább a pénzügyi függetlenségünket visszanyertük" - emelte ki. A tavalyi államháztartási hiány alakulását illetően azt mondta: a központi költségvetés hiánya jobb lett, az önkormányzatoké viszont rosszabb. Ezért egy új önkormányzati finanszírozási törvényre is szükség van. Az idei hiányról hangsúlyozta: más ütemben mennek ki a kiadások, és jönnek be a bevételek, ezért az első félévben magasabb hiányszámokkal kell számolni, amit a második félév azonban korrigálni fog. A magyar gazdaság a megfelelő irányba indult el - jelentette ki. Az euróövezet országainak és a csatlakozó államok versenyképességi paktumával kapcsolatban rámutatott: ha Magyarország csatlakozott volna, az rövid távon 50 ezer munkahelyet sodort volna veszélybe. Megjegyezte kérdésre azt is, hogy a paksi atomerőmű továbbépítéséről tender fog dönteni, amin mindenki elindulhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.