Közélet

Munkahelyteremtő beruházásokhoz nyújt támogatást az NGM + VIDEÓ

Munkahelyteremtő beruházásokhoz nyújt támogatást az NGM + VIDEÓ

2011. március 10., csütörtök
Munkahelyteremtő beruházásokhoz nyújt támogatást az NGM + VIDEÓ
A várakozások szerint országos szinten akár 2.700-3.000 új munkahely jöhet létre és további 5-6 ezer munkahely megőrzése válik lehetővé azzal a nemrégiben kiírt pályázattal, amelyre ötmilliárd forintos keretösszeget nyitott meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) – közölte B. Nagy László kormánymegbízott csütörtökön Szegeden. A munkahelyteremtés prioritást élvez a kormány gazdaságpolitikájában az állam azonban önmagában nem tud új állásokat teremteni – mondta a fideszes országgyűlési képviselő egy, az új pályázati lehetőségeket bemutató munkaadói fórum előtt tartott sajtótájékoztatón. Az országosan rendelkezésre álló 5 milliárd forintos összeg két és félszerese a tavalyi keretnek, s a támogatás filozófiája is eltér a korábbitól. A cégek a korábbiaktól eltérően nem járuléktámogatást kapnak, a pályázat célja, hogy a beruházások, eszközvásárlások segítésével versenyképessé tegye a legtöbb munkavállalót foglalkoztató mikro-, kis- és középvállalkozásokat.„A munkahelyteremtés az Achilles-sarka az egész magyar gazdaságnak” – fogalmazott B. Nagy László. A kormánymegbízott szerint sokkal életszerűbb gazdasági szempontból, hogy a valós igényekhez mérten növelik a munkaerő számát. „Úgy gondolom, hogy ez a folyamat a többi lépéssel, vagyis a Széll Kálmán-, az Új Széchenyi-terv vagy például a közmunkaprogrammal együtt biztosítani fogják azt a célunkat, hogy egyre több embernek legyen munkája” – tette hozzá. Nagy Ágnes, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója elmondta, a március 31-ig pályázható vissza nem térítendő támogatás alapösszege új foglalkoztatottként 1,2 millió forint. Amennyiben a vállalkozás regisztrált álláskeresőt alkalmaz, a támogatás 500 ezer forinttal emelkedik. Hátrányos helyzetű régiókban működő cég esetében további támogatásra is lehetőség van, s ha roma álláskeresőt vesz fel a vállalkozás az igényelhető összeg maximuma 2,2 millió forint lehet. Megyénken belül hátrányos helyzetű kistérség illetve település Csongrád, Hódmezővásárhely, Makó és Szentes, míg leghátrányosabb helyzetűnek számít Mórahalom és Kistelek. Az előbbi csoportba tartozó településeken 150 ezer, míg utóbbiaknál további 300 ezer forint plusz támogatás jár új munkahely teremtése esetén. Az igazgató közölte, lényegesen csökkentek a pályázati eljárással kapcsolatos adminisztrációs terhek és egyszerűbb lett a fedezet biztosítása is. A pályázati forrást a cégek építési beruházásra, új gépek berendezések, immateriális javak – licensz-, szabadalomvásárlására - is fordíthatják, s a beruházás teljes költségének 70 százalékát is elérheti a támogatás – tudatta a szakember. Hozzátette: a pályázatokat legkésőbb május 23-ig elbírálják. „Komolyan ellenőrizzük majd, hogy a pályázati összeget mire fordítják. Ellenőrizzük a számlákat, az eszközöket, és természetesen a munkaerő felvételét is hónapról-hónapra kell jelenteni a munkaügyi központnak. Az eszközöket három évig kell megtartani, míg a munkaerőt két évig kell foglalkoztatni” – mondta el portálunknak Nagy Ágnes. Természetesen ez a pályázat nem csupán új munkahelyek teremtését segíti elő, hanem amint a megyei munkaügyi központ vezetője, Juhász Károly hangsúlyozta, a meglévők megtartását is célozza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.