Labdarúgás: a KITE-Szeged bevette a szomszéd várat + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

A KITE-Szeged igazi rangadóra utazott az örök rivális, Hódmezővásárhely csapatához a tavaszi pontvadászat első ütközeteként. Egy változatos, izgalmas találkozón, tipikus egy gólos meccsen szerezték meg a szegediek a nagyon értékes három pontot. A játék szervezésében talán többet mutatott a vendéggárda, helyzete azonban a hazaiaknak is akadt szép számmal, ám Gellér bravúros fejese meghozta a sikert a KITE-nek.

A mérkőzés első pillanataitól kezdve világos volt, hogy itt egy kemény csatának lehetnek a tanúi a nézők. Egymást nem kímélve csaptak össze a játékosok, nagy irammal kezdve a találkozót. Míg a Szeged nagyrészt pontrúgásokkal tudott csak a hazaiak védőharmadába jutni, addig a Vásárhely bemutatott 3-4 életveszélyes kontratámadást is. A játék képe ötpercenként változott: hol a Szeged, hol a Vásárhely játszott fölényben. A rutinosabb szurkolók már itt megjegyezték, hogy ez a meccs vagy iksz, vagy tipikusan egy gólos találkozó: aki előbb szerez vezetést, az minden bizonnyal meg is tartja azt, és milyen igazuk lett! A KITE-Szeged egy szépségdíjas fejessel az első félidőben már megszerezte a meccs egyetlen találatát. Itt azért meg kell jegyeznünk, hogy bizony az előny megtartásához, s talán a győzelem egészéhez is kellett néhány Belecan-bravúr…
A második játékrészben a vendégek védekezése zártabb lett, nem támadtak már úgy ki, s talán ennek is köszönhető, hogy a Vásárhely nem tudott a veszélyes kontráival számolni. És itt bizony már fel is jegyezhetünk néhány szegedi gólhelyzetet: egy szöglet utáni kavarodás, Huszárik lövése, majd ziccere tekintetében. Erre a meccsre szokták azt mondani – a kék-sárga szívű szurkolók kiváltképp –, hogy talán a döntetlen igazságosabb lett volna. Mindenesetre a Szeged nem is álmodhatott volna jobb rajtról, s reméljük kitart sokáig a lendület, a Vásárhelyieknek pedig egyáltalán nincs szégyenkezni valója, nem játszottak rosszul, egy színvonalas találkozón maradtak alul, talán Fortuna lustaságának is köszönhetően.

Labdarúgó NB III Alföld csoport 17. forduló:

no images were found

Hódmezővásárhelyi FC – KITE-Szeged 0-1 (0-1). Hódmezővásárhely 400 néző, vezette: Barta T.

Hódmezővásárhely: Kovács – Szűcs, Sipos, Kavaric, Mucsi (Papp), Kökény, Domonkos, Varga, Rácz (Krasnic), Marton, Bata. Edző: Kandó Róbert.
KITE-Szeged: Belecan – Varga I., Saulic, Kazán, Gellér – Kulacsik, Batik B., Laczkó, Bernáth (Ifj. Major) – Brinszky (Huszárik) – Elvis (Gahwabi). Edző: Major László.
Gólszerző: Gellér.

Kandó Róbert: Szinte helyzet nélkül nyert a Szeged, egyetlen lehetőségét kihasználva szerzett három pontot, de ilyen a futball. Megyünk tovább, nem csüggedünk, a következő meccsen próbálunk javítani.

Major László: Ilyen rajtról álmodtam, nagy dolog Vásárhelyen nyerni. A hazaiak mindig felszívják magukat, ha Szege ellen küzdenek, nem is tudom, mikor nyert itt utoljára szegedi csapat. A játék összképe alapján megérdemelten nyertünk. A védelemmel maximálisan elégedett vagyok, előre játékban azonban van hová fejlődni. Szeretném külön megköszönni az ultrák a buzdítást.

Online tudósításunk:

90+5. perc: Egy kicsit “megnyúlt” hosszabbítást követően lefújta Barta játékvezető a mérkőzést. Egy tipikusan egy gólos találkozón győzött a góllövő csukára hamarabb rálelő KITE-Szeged.

no images were found

89. perc: Vásárhelyi nyomás, mindent egy lapra tesz fel a hazai gárda, a labdákat előre ívelik, a hosszabbítással együtt is már csak pár perc a vége.

85. perc: Csere a vendégeknél: Ifj. Major váltja Bernáthot. A Szeged továbbra is kontratámadásokra apellál, a védekezését tartja hátul fegyelmezetten, nehéz a dolga a Vásárhelynek, s egyre fogy az idő…

80. perc: Huszárik hagyta ki a meccslabdát. Gahwagi briliáns meglátása után egyedül léphetett ki középről kicsit jobbra sodródva a támadó, aki 14 méterről lőtt, de az életerős lökethez nem párosul mérnöki célzás, így Kovács kapus gyors vetődéssel hárított.

77. perc: Az utolsó negyed órába léptünk, a hazaik az egyenlítésért, a mérkőzés állásának megfordításért mozgósítanak minden maradék erőt, míg a Szeged be szeretné biztosítani győzelmét még egy rúgott góllal. A KITE ennek szellemében frissíti támadó szekcióját is: Gahwagi Nebil váltja Elvist.

74. perc: Egy szép kontratámadás után Huszárik 18 méteres lövése a bal felső saroktól centikre száll el.

71. perc: A Hódmezővásárhely nagy erőfeszítéseket tesz az egyenlítését, de helyzetig nem jut, a Szeged főleg kontrákból továbbra is ki tud alakítani tetszetős akciókat.

68. perc: Brinszky helyett Huszárik áll be a KITE csapatába.

66. perc: Megtalálta a Szeged a játékát az elmúlt percekben, aminek az eredménye egy kecsegtető átlövés volt Brinszky tálalásában, de egy védőben elakadt a bogyó.

62. perc: Csere a hazaiknál. Mucsi helyett Krasnic állt be. Ezekben a percekben vásárhelyi mezőfölényről beszélhetünk.

58. perc: Egymás után négy szöglete volt a Szegednek. Az egyiknél Kovács alászalad és Saulic bólinthatott, de egy elé ugró védőről kicsurgott a labda. A negyedik szöglet után a kipattanót Kazán lőtte meg 17-18 méterről: a bombát Kovács – javítva előbbi hibáját – biztosan fogta.

53. perc: Kezdi uralni a Szeged a játékot, kissé visszaálltak a vendégek, így a Vásárhely nem tud olyan veszélyes kontrákat vezetni még, mint az első félidőben.

49. perc: A hazaiak nagy hévvel kezdtek rohamozni, az első percekben szeretnének egyenlíteni. Eddig a Szeged állta a sarat, sőt a középpályán sikerül biztonsággal megtartaniuk a labdát.

46. perc: A hazaiak kezdik a játékot, egészen a védelem vonaláig került hátra a labda, s igyekeznek azt rövid passzokkal felhozni. Az első félidő ismeretében izgalmas pillanatok várhatóak a második játékrészben is.

no images were found

45. perc: Vége a félidőnek. Elmondható, hogy bár több helyzete akadt a hazaiaknak, a KITE-Szeged az egyetlen lehetőségét kihasználva vezet.

41. perc: GÓÓÓL! Sokadik Szeged pontrúgásából végre megjött az első helyzet, ami megszülte mindjárt a vezető találatot is. Brinszky jobb oldali szögletére, a nagy könyvben leírtak szerint emelkedett, s fejlet Gellér, akinek bólintása a gólvonalon felugró védő fölött jutott a bal felső sarokba. 0-1.

39. perc: A negyedik nagy helyzete marad ki a hazaiaknak: 35-40 méterről oldalszabadrúgást végezhettek el, a hosszú sarok felé csavarodó labda elment mindenkinek a feje és csak pár centivel a bal kapufa fölött is.

34. perc: Tovább tart az enyhe és meddő vendég mezőfölény, a Vásárhely a félidő hajrájának közeledtével visszaállt, s a Szeged nem igen tud mit kezdeni a zártan és fegyelmezetten védekező kék-sárgák ellen.

29. perc: A Hódmezővásárhely akarata érvényesül eddig, hiába birtokolja a mezőnyben többet a labdát a Szeged, akinek veszélyes akcióra még nem futotta.

25. perc: Óriási hazai helyzet. Jobb oldalt a 16-os vonalánál, az alapvonaltól öt méterre jutott szabadrúgáshoz a Vásárhely. A legurított labdát Marton bombázta kapura. A léc alá tartó lövést azonban a vendégportás hatalmas bravúrral tolta szögletre.

20. perc: Egy jobb oldali Elvis-beadás jó helyzetben találta Bernáthot, aki azonban a lövés pillanatában elcsúszott, így oda lett a szegedi lehetőség.

16. perc: Megint enyhe mezőfölénybe került a Szeged, akinek kicsit megnyugodott a védelme, igaz támadásban még csak pontrúgásokig jutott.

11. perc: Megindultak a vásárhelyi rohamok is. Egymás után két Marton Bence helyzet. Először Varga és Belecan zavarta egymást, a lecsorgó labdára rácsapott a csatár, de kisodródva csak az oldalhálót találta el. Rá húsz másodpercre szintén Varga hibázott, amikor egy jobb oldali beadásról kissé lemaradt, s Marton perdíthetett a kapura, ám Belecan szögletre spárgázta a labdát.

8. perc: Megérkeztek a szegedi ultra szurkolók, közben a KITE több veszélyes szögletet is beívelt.

no images were found

4. perc: Kemény belemenésekkel kezdődött a mérkőzés. Az egyik ilyen esetnél Rácz lekönyökölte Belecan kapust, akinek felrepedt a szemöldöke, Rácz sárgát kapott. A szegediek portása ápolás után folytatta a játékot.

1. perc: A Szeged kezdte a játékot.

Kezdőcsapatok:

Hódmezővásárhely: Kovács – Szűcs, Sipos, Kavaric, Mucsi, Kökény, Domonkos, Varga, Rácz, Marton, Bata. Edző: Kandó Róbert.
A KITE-Szeged: Belecan – Varga I., Saulic, Kazán, Gellér – Kulacsik, Batik B., Laczkó, Bernáth – Brinszky – Elvis. Edző: Major László.

A Vásárhely sárga sportszárban, kék nadrágban és sárga mezben, a Szeged sötétkék mezben, fekete nadrágban és kék sportszárban játszik. Verőfényes napsütésben és enyhe szélben focizhatnak a csapatok.

no images were found

Előző sztori

Labdarúgás: végig fölényben is csak ikszelt a Volán + HANG, FOTÓK

Default thumbnail
Következő sztori

Március 15. a monitoring adatszolgáltatás határideje

Legutóbbi hasonló cikkek