Közélet

Kifejezetten jó a magyar-szerb rendőrségi együttműködés

Kifejezetten jó a magyar-szerb rendőrségi együttműködés

2011. március 31., csütörtök
Kifejezetten jó a magyar-szerb rendőrségi együttműködés

Kifejezetten jó a magyar-szerb rendőrségi együttműködés – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter újságírók előtt csütörtökön Budapesten, miután szerb kollégájával közösen áttekintették a két ország közbiztonságának fokozását célzó kétoldalú egyezmények végrehajtását.

Pintér Sándor

leszögezte: alapvető cél mind Magyarország, mind Szerbia közbiztonságának magasabb színvonalra emelése. Kifejtette: a két ország a későbbiekben szeretne javítani a határrendészeti tevékenységen, kinevezték a megfelelő szakembereket. A belügyminiszter elmondta, hogy a Duna-stratégia elkövetkező időszakban végrehajtandó feladatait is áttekintették, a remények szerint olyan újszerű megoldásokat tudnak majd bemutatni, amelyek követésre találnak. Kifejtette, a szóban forgó feladatok elsősorban a szervezett bűnözés megakadályozásával kapcsolatosak, különösen a kábítószer- és emberkereskedelemmel, illetve a csempészettel. Az általános rendőri feladatokon kívül a magyar és a szerb hatóságok közösen ellenőrzik majd a veszélyes anyagok és hulladékok szállítását - tette hozzá. Egy kérdés kapcsán kitért arra: a magyar-szerb határszakaszon új közös határpont megnyitását tervezik a horgos-röszkei átkelőhelynél.

Ivica Dacic

szerb belügyminiszter a közös sajtótájékoztatón köszönetet mondott Magyarországnak azért a segítségért, amelyet az Szerbia európai uniós integrációjának előmozdításáért nyújtott. Egy a vajdasági magyarokra vonatkozó kérdés kapcsán közölte: változtatni szándékoznak a szerb rendőrségi törvényen, amely tiltja, hogy kettős állampolgárok a rendőrség kötelékében szolgálhassanak. "Az az érdekünk, hogy más nemzetiségűek is legyenek a rendőrség állományában (...), figyelembe kell venni más EU-országok gyakorlatát" - mondta. Hozzátette, a rendőrségi törvény tiltása nemcsak a magyarokra vonatkozik, hiszen sok szerb is rendelkezik más, például bosznia-hercegovinai vagy montenegrói állampolgársággal. A szerb belügy tárca vezetője szerint is kiváló a rendőrségi együttműködés a két ország között, mint fogalmazott, sok fontos közös akciót tartottak. Azt mondta, a két állam ugyanolyan biztonsági kihívásokkal szembesül, mint az EU-országok általában: a szervezett bűnözés, az illegális migráció, a kábítószer-csempészet, a fegyver- és emberkereskedelem, továbbá a gazdasági bűnözés ellen kell küzdeni. Külön kiemelte, fontos, hogy Magyarország és Szerbia aláírta a toloncegyezményt, mivel nagyon sokan igyekeznek az EU területére jutni Macedónián és Szerbián keresztül, elsősorban pakisztániak, afgánok és albánok használják ezt az útvonalat. Kifejtette, hogy az illegális migráció kezelésére Szerbiában kormánybizottságot hoztak létre, amely közvetlen kapcsolatban lesz a magyar belügyminisztériummal. Dacic arról is szólt, hogy a Vajdaságban az elmúlt évben 40 százalékkal csökkent a magyarok sérelmére elkövetett bűncselekmények száma. Tavaly 21 ilyen eset történt, ezek közül mindössze kettő volt fizikai támadás, a többi telefonos fenyegetés, falfirka volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.