Közélet

Itt a tavasz, jönnek a szúnyogok

Itt a tavasz, jönnek a szúnyogok

2011. március 25., péntek
Itt a tavasz, jönnek a szúnyogok

Az idei évben új vezetővel, új szemlélettel készül a szúnyogártalom ellen a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.: Makrai László biológus végzettségű ügyvezető igazgatója vezénylésével megtartották első, nyitó értekezletüket, hogy kellőképpen felkészülhessenek az elmúlt évihez hasonló nagy küzdelemre a szúnyogokkal szemben.

A sereg, aki kész a város lakóinak kényelme érdekében a szúnyogok ellen harcolni, kiegészült

Szepesszentgyörgyi Ádám

entomológus szakértővel, illetve

Gajda Zita

biológussal, aki a nonprofit kft. segítségére lesz a biológiai védekezés kialakításában, a lárvatenyésző helyek feltérképezésében. Hosszú időnek kell eltelnie mire, olyan állapotba kerül a biológiai védekezés, hogy látványos eredményeket produkáljon, de már elkezdődik az alapozás.

László Gyula

entomológus szakértő folyamatos mintázással, a monitoring hálózat koordinálásával és a vegyszerek bevizsgálásával, már az elmúlt évi tapasztalatokkal kész a csapat élére állni és a hatékony munka érdekében tudását ennek szolgálatába állítani. Az új igazgató szándéka a biológiai védekezés irányába eltolni a gyérítést amelyhez viszont pontos lárvatenyésző-helyfelvétel szükséges. Kidolgozásra kerül egy olyan térinformatikai rendszer, amely nagy felbontású légi, illetve műholdfelvételek feldolgozásával segíti a lárvatenyésző helyek követését és figyelemmel kísérését, hisz nagyon sok múlik az első biológiai beavatkozáson, egy ilyen csapadékos év után, és bizony az idei év eleje sem szűkölködött csapadékban. Jelentős belvizek alakultak ki, víz alatt vannak az árterek, mocsarak, nádasok. A lárvafejlődés most várhatóan április elején indul meg, ha az időjárás a maihoz hasonlóan meleg lesz, és a vizek felmelegednek 10-12 fokra - ez az ideális a lárvák fejlődéséhez. Ezt szem előtt tartva készülnek a környezetgazdálkodásnál, a kivitelező Szemp-Air Kft. ügyvezető igazgatója

Szabó Péter

, mint kivitelező segítségével, aki 7 géppel akár egyszerre tudja az egész várost kezelni mind földi és légi, mind kémiai és biológiai technológiával.

Támadás a lárvák ellen

A beavatkozásokhoz szükséges vegyszerek rendelkezésre állnak és minden kijuttatás előtt nagyító alá kerülnek majd, illetve utólag is a helyszínen kontrollálják a hatásukat. Fontos, hogy megpróbálnak a környező településekkel együttműködve dolgozni, hiszen ez elengedhetetlen, a szúnyogok olyan fészkeinek felszámolásához, amelyek a lárváknak ideális fejlődést biztosítanak. Az áttelelő fajok már fel-feltűnnek, rakják a petéiket, de nem mind csípőszúnyog faj. A domináns fajok nem válogatnak élőhelyben, Szeged összes felmelegedő sekély vizeiben képesek petét rakni. A kis számú kifejlett populáció által rakott lárvát fogja kezelni egyelőre a csoport. A tervekben szerepel az ATIKÖFE felkeresése, hogy engedélyezze a sándorfalvi nádasos rész biológiai kezelését, Fehértó északnyugati sarkát, hiszen onnan, olyan jelentős szúnyogártalom jön a korábbi évek tapasztalatai alapján, hogy szükséges lenne beavatkozni mihamarabb. Revízió alá kerülnek az eddigi lárvatenyésző helyek és újakkal egészítik ki, Szepesszentgyörgyi Ádám és Gajda Zita munkájának köszönhetően. Ugyanakkor az eddig 18 mérőponttal működő monitoringhálózat is – mely ilyen szervezetten csak néhány városban működik - reformáláson esett át, és újabb két terület került be a szükséges csípőszúnyog-ártalom vizsgálatába.

Áprilisban kezdődik az irtás

A város közigazgatási határán belül 6319 hektáron történik légi kémiai védekezés és több mint 900 hektáron biológiai védekezés a szúnyogok, illetve a szúnyoglárvák ellen. A csípőszúnyogok elleni védekezéshez olyan optimális körülmények szükségesek, mint például a napnyugtát megelőző, szélcsendes, csapadékmentes időszakok, ám ezek sajnos nem mindig adottak. A kijuttatásra kerülő szer melegvérűekre igazoltan ártalmatlan, csak a kifejlett imágókra van hatással. Amennyiben az időjárás melegszik, április elején elvégzik az első lárvairtást szelektív, biológiai készítménnyel az ártereken és a sekély vízzel borított füves területeken. A belvizek és az elöntött terültek az időjárás felmelegedésével lassan csökkenni kezdenek, s a visszamaradt sekély vizek nyújtanak menedéket a szúnyoglárvák fejlődéséhez, ezért fontos, hogy idejében történő beavatkozás. A biológiai kezelés a nagyobb ártéri területeken és járművel megközelíthetetlen területeken légi úton történik, a kisebb területeken földi kijuttatást alkalmaznak. A bacillus thuringiensis israelensis biológiai hatóanyag, amely csak a csípőszúnyog lárvákat pusztítja, a többi vízi szervezetre hatástalan. Az alkalmazott irtó szereket az Országos Tisztifőorvos által kiadott engedély alapján használjuk. A szakértők szerint élő vizek mellett szúnyogmentesség csak a téli időszakban van, felelősséggel tehát csak az vállalható, hogy a szúnyogsűrűséget elviselhető szinten tartják, mely két kezelés közötti 7-14 napban, óránként 30-40 szúnyogcsípést jelent. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. április elején sajtó- illetve lakossági napot tart, ahol meg lehet ismerni a részleteket és találkozni lehet a szakértőkkel is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.