Sport

Futsal: UTC-henger, megsemmisítő EHÖK-zakó + FOTÓK

Futsal: UTC-henger, megsemmisítő EHÖK-zakó + FOTÓK

2011. március 1., kedd
Futsal: UTC-henger, megsemmisítő EHÖK-zakó + FOTÓK
Az őszi, Salgótarján elleni, briliáns 18-1-es hazai győzelem után hétfő este a sereghajtóhoz látogatott az UTC futsalegyüttese. Brinszky Adriánék dolgát nem tudták megnehezíteni a hazaiak, akik ezúttal most kevesebb lőtt góllal is beérték, a tarjániaknak most kettőre is futotta, igaz, a másodikat aligha kérték volna. Tapogatózó első percek után az UTC kezdeményezett többet, a hazaiak többnyire csak védekeztek. A Salgótarján kontrákra rendezkedett be, és a helyzeteik végjátékát sorra elpuskázó vendégek csak a kapusaik, Szűcs Marcell és Béry István Endre remek formájának köszönhették, hogy nem vezetett több góllal a hazai gárda. Az első félidőben egyedül Hegyesi Zsolt találata született, a sok helyzetből csak neki sikerült betalálni a hazaiak kapujába (0-1). A második félidőben a végig mezőnyfölényben, de elég pontatlanul játszó UTC lassan felőrölte az igen jó napot kifogó sereghajtó erejét. A félidő közepétől potyogtak a gólok, előbb Szabó László növelte a vendégek előnyét, majd Csatlós Máté szépített. Csatlós egy perccel első gólja után duplázott - igaz erről vélhetően szívesen lemondott volna, a labda az ő lábát érintve talált utat Szabó Bence kapujába (1-3). Az egyre felszabadultabban futsalozó UTC tartotta előnyét, s magabiztos játékával tovább növelte azt Koncz Miklós révén, majd az utolsó három percben Hernády Márk, Koncz és Szabó lövéseit nyögte a hazai háló, hirdetve az újszegediek 7-1-es győzelmét, amely a rengeteg hiba ellenére teljességgel megérdemelt, de leginkább dicséret Szűcsöt és Béryt, az UTC két kapusát illeti. "Kötelező győzelmet arattunk, ám a lényeg csak most következik" - nyilatkozta Brinszky Adrián a találkozót követően, utalva a Berettyóújfalu II elleni március 7-i hazai találkozóra. Az SZTE EHÖK SE együttese az éllovas Gödöllő Bikák otthonában lépett pályára és megsemmisítő 21-1-es vereséget szenvedett a gólfiesztát tartó hazaiaktól.

Férfi futsal NB II Keleti csoport, 15. forduló:

Salgótarjáni VSC - Ujszegedi TC 1-7 (0-1) Salgótarján, Salgótarjáni Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Szabó I., Varga I., Berta L. Salgótarjáni VSC: Szabó B. - Kiska, Bársony, Csatlós, Berki. Csere: Sándor A., Dudás, Kabács, Molnár G., Simon R. Vezetőedző: Hornyák János László. Ujszegedi TC: Szűcs - Trucz, Hernády, Hegyesi, Szabó L. Csere: Béry (k), Simon I., Pataki, Domonkos, Koncz. Vezetőedző: Brinszky Adrián. Gólszerzők: Csatlós (28'), ill. Hegyesi (10'), Szabó L. (27', 40'), Csatlós (29' - öngól), Koncz (35', 38'), Hernády (38'). Sárga lap: Kabács, Molnár G., ill. Domonkos.

További eredmények:

Gödöllő Bikák - SZTE EHÖK SE 21-1 Káta GSM-Nagykáta SEF - Monori SE 3-5

A férfi futsal NB II Keleti csoportjának jelenlegi állása:

HCsapatMGyDVGólP
1.Gödöllő Bikák1211-1108–3033
2.Ujszegedi TC131012107–5631
3.Káta GSM-Nagykáta SEF139-488–4827
4.MVFC Berettyóújfalu II.128-464–4724
5.Monori SE137-672–7521
6.Soroksári TE1151568–8316
7.SZTE EHÖK SE114-745–8012
8.Kartali Futsal SE113-844–629
9.Borsod Volán Szabadidőközpont113-851–709
10.Szentesi VSK123-951–799
11.Salgótarjáni VSC111-1046–1143

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.