Sport

Futsal: nemzetközi tornára készül az UTC

Futsal: nemzetközi tornára készül az UTC

2011. március 10., csütörtök
Futsal: nemzetközi tornára készül az UTC
A március 15-i nemzeti ünnep a futsal ünnepe is lesz, mivel az Újpest Futsal Club és az Ujszegedi TC közös szervezésben először Nyíradonyban rendezik meg a Magyar Nemzeti Futsal Kupát. A civil kezdeményezésből megvalósult torna időpontjául nem véletlenül választották a nemzeti ünnepet, hiszen ez remek alkalom arra, hogy a résztvevők, a szervezők és a kilátogatók kifejezzék nemzeti összetartozásukat, ahogyan azt Borsche Gábor az Újpest FC elnöke is elmondta egy korábbi sajtótájékoztatón. "Együttműködésünk az újpestiekkel nem új keletű. Még a januári NB II-es solymári ligakupán egyeztettünk velük arról, hogy a magyar-szerb barátságos meccs előtt legyen egy UTC-ÚFC mérkőzés is" - mondta el a SZEGEDma.hu kérdésére Erhardt Szilárd, az UTC technikai igazgatója. "A hagyományteremtő céllal megrendezendő tornára a tervek szerint minden év március 15-én sor kerül majd, mindig más-más helyszínen, országhatáron innen és túl is" - tette hozzá. A két főszervező februári barátságos mérkőzésén egyébként az UTC győzött 4-3-ra az újszegedi sportcsarnokban. A március 15-i I. Magyar Nemzeti Futsal Kupának az 1000 fő befogadóképességű, 2002-ben épített nyíradonyi Harangi Imre Rendezvénycsarnok ad otthont, melyet a város önkormányzata jelképes összegért bocsátott a szervezők rendelkezésére. A nemzetközi futsaltalálkozón nyolc csapat vesz részt, négy magyar és négy határon túli klub képviseletében. A két szervező, azaz az NB I-es Újpest FC és az NB II Keleti csoportjában vitézkedő UTC mellett a házigazda, szintén NB I-es Nyíradonyi Huszárok, valamint a kétszeres magyar bajnok, Mezei-Vill FC Berettyóújfalu képviseli a hazai csapatokat, míg a Kárpát-medencéből a román 1. Ligában jelenleg harmadik helyen álló Spicom Sepsiszentgyörgy, az egyetemi csapatra épülő Beregszászi Rákóczi, a szlovák Extraligában ötödik helyen álló PKP Kassa, valamint a Révkomárom együttese vesz részt a tornán, melynek fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A lebonyolítás szerint a nyolc csapatot két négyes csoportba sorsolják, úgy, hogy két-két határon túli és két-két hazai csapat fogja alkotni az egyes kvartetteket. Az előzetes tervek szerint a két csoport győztese vívja a döntőt, míg az azonos helyezést elérő további csapatok egymással játsszák a helyosztókat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.