Közélet

Bélyeggel a gyermekmentő szolgálatért

Bélyeggel a gyermekmentő szolgálatért

2011. március 1., kedd
Bélyeggel a gyermekmentő szolgálatért

A Magyar Posta értékjelzés nélküli feláras forgalmi bélyeg kibocsátásával hívja fel a figyelmet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkájára. A felárból befolyó összeget – értékesített bélyegenként 50 forintot – a Magyar Posta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete javára évente egy alkalommal utalja át, melyet a szolgálat vállalt céljainak megfelelően használ fel. A legújabb magyar bélyeg ünnepélyes forgalomba helyezésére a Parlament Delegációs termében került sor Kövér László, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnökének, Schmidt Pál, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójának és Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnökének részvételével.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot 1990-ben Hannoverben az a nemzetközi összefogás hívta életre, melynek célja a Nagyvárad közeli csegődi árvaház embertelen körülmények közt élő árváinak megmentése volt. A hannoveri szervezet mintájára és támogatásával jött létre 1990 májusában a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete. Célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeinek javítása, jövőjük megalapozása és gyermekintézmények segítése. A szolgálatot a Fővárosi Bíróság 1990-ban vette nyilvántartásba, s 1998. január 1-jétől kiemelten közhasznú szervezet formájában működik.

Fő programjai: 1. Egészségügyi program, 2. Gyermekélelmezési program, 3. Nevelőszülői program, 4. Törvény-előkészítési program, 5. Üdültetési program, 6. Képzési és továbbképzési program, 7. Segélyszállítmányok, 8. Más szervezeteknek nyújtott segítség, illetve együttműködés, 9. Rendezvények, 10. Információs és tájékoztatási program, 11. Film, televízió és fotódokumentáció, 12. Kortárs Képzőművészeti Gyűjtemény. A szervezet tagsága, önkéntes segítőinek száma egyre nő, ki-ki tagdíjjal, adományokkal, szakértelemmel vagy éppen fizikai munkával nyújt támogatást. Az egyesület elnöksége és felügyelő bizottsága társadalmi munkában végzi feladatát. A szolgálat politikai, vallási és nemzetiségi kérdésekben semleges és független. (Forrás:

www.gyermekmento.hu

) A ma megjelenő bélyegen a logó alatt a „Belföld” felirat arra utal, hogy a bélyeg egyrészt tartalmazza a mindenkori, 30 gramm alatti, közönséges belföldi levél feladásának díját és ez egészül ki további 50 forinttal, amely összeggel a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot támogatja az, aki a bélyeget megvásárolja. A Magyar Posta valamennyi feláras bélyegének értékesítéséből befolyó felárbevételt elkülönített számlán gyűjti. Az új karitatív bélyeg felárából felhalmozódott összeget a Magyar Posta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete javára évente egy alkalommal utalja át, melyet a Szolgálat egészségügyi tevékenységének finanszírozására használ fel. Az 50 Ft-os felárat a bélyegen ábrázolt szív alakú kontúrvonal teszi hangsúlyossá, utalva egyben arra, hogy számítunk a „jószívű” adományokra.

Kármán Orsolya

bélyegtervező és a Magyar Posta szándéka az, hogy az NGYSZ emblémáját jól jegyezze meg mindenki, mert roppant fontos célért küzd az a szervezet, amelyet az egyszerű, letisztult, gyermeki, ugyanakkor roppant mélységeket sejtető logó jelképez. A bélyeghez tartozó alkalmi borítékot és bélyegzőt a bélyegkép jellegzetes motívumaira épülő grafikai kompozíció teszi hangsúlyosabbá. Mind a boríték, mind a bélyegző a bélyeg vásárlására ösztönző feliratot tartalmaz: „Segítse Ön is a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját feláras bélyeg vásárlásával!”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.