Közélet

Az HBO a Rózsa Flores-ügyről forgat

Az HBO a Rózsa Flores-ügyről forgat

2011. március 2., szerda
Az HBO a Rózsa Flores-ügyről forgat

"Magyarok a világ börtöneiben" címmel készül dokumentumfilm egy bolíviai újság értesülései szerint, a stáb a San Pedro intézetben 2009 óta raboskodó Tóásó Előddel is interjút akar készíteni.

Az HBO produkció magyar munkatársai Banai Tibor Péter rendező vezetésével már megérkeztek La Pazba - írt a Los Tiempos című újság internetes kiadása, amely úgy tudja, a stáb interjúkat akar készíteni a dél-amerikai országban. A film munkálatai már megkezdődtek Ecuadorban és Peruban. Ez az első alkalom, hogy olyan nemzetközi gyártó, mint az HBO az Eduardo Rózsa Flores-ügyről forgat. A film a világ börtöneiben raboskodó magyarokról szól, közülük most az egyik legismertebb

Tóásó Előd

" - mondta a Los Tiempos újságírójának a rendező egyik közeli munkatársa. A magyarokat is érintő ügy nagy politikai és katonai vihart kavart, összesen 38 embert helyeztek vád alá - emlékeztetett a lap, megjegyezve hogy Tóásó Elődöt 2009. április 16-án tartóztatták le

Mario Tadic

horvát-bolíviai állampolgárságú férfival együtt abban az "antiterrorista akcióban", amelyben hárman -

Eduardo Rózsa Flores

,

Magyarosi Árpád

és az ír

Martin Michael Dwyer

- életüket vesztették. A stáb célja, hogy "magánemberként, rabként mutassa be Tóásót" - írta a Los Tiempos. A készítők fontosnak tartják, hogy "korrekt filmet készítsenek", ezért szeretnék, ha

Evo Morales

bolíviai elnök is feltűnne az alkotásban, így mindkét oldal véleménye ismert lehetne - idézte a lap a rendező munkatársát. A Los Tiempos úgy tudja, a stáb februárban hivatalos formában kérték Moralest, hogy adjon interjút. A filmes csapat nyolc napot tölt Bolíviában, La Paz mellett Santa Cruzban is forgatnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.