„A fekete hattyút is el tudom táncolni” – bármi áron

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Fekete hattyú (Black Swan) című film elsősorban a megszállottságból eredő következményeket hivatott bemutatni egy személyes sorson keresztül, párhuzamba állítva mindezt a híres darabbal, a Hattyúk tava című balettel.

Nina Seyers, a keményen dolgozó balett táncosnő legnagyobb vágya, hogy megkapja a Hattyúk tava címszerepét, s tudásának legjavát adva megformálja a Hattyúkirálylányt. A Hattyúkirálylány, vagyis a Fehér hattyú csábító ikertestvérét, a Fekete hattyút is ugyanannak a táncosnak kell eljátszania, a rendező, Thomas szerint Nina utóbbi szerepre azonban alkalmatlan. Tanácsokkal látja el a lányt annak érdekében, hogy megkapja a szerepet. Próbálja előcsalogatni Nina szenvedélyes oldalát, nem sok sikerrel, ennek ellenére nekiadja a hőn áhított szerepet. Nina egyre furcsább jelenségeket kezd el tapasztalni: rejtélyes sebeket fedez fel a hátán, hallucinációk kerítik hatalmába. Személyisége mintha meghasadt volna: a tükörben egyszer önmagát látja, máskor pedig gonoszabb, szenvedélyesebb énjét.
Közeledik a főpróba, s vele együtt a bemutató estéje is, miközben Nina személyisége darabjaira hullik. Cserébe azonban megkaphatja életének csúcspontját.

Nina karaktere a szélsőségek között teng, ezért is bomolhat fel oly könnyedén. Kezdetben egy rózsaszín szobában élő, édesanyjával már-már túlságosan közeli viszonyban lévő, teljesen önállótlan, törékeny lányt látunk. Mi, nézők is érdeklődve figyeljük, vajon mikor lesz elege ebből a plüssállatokkal telezsúfolt, ingerszegény környezetből, a zsarnokoskodó anyából, s mikor akar kitörni ebből a közegből. Ekkor ez a törékeny kislány ráébred arra, hogy hiába dolgozott hosszú éveken át keményen, tagadott meg magától az életben fontos dolgokat a hivatása kedvéért, mindez egy pillanat alatt köddé válhat, mert az adott szerephez éppen azok a tapasztalatok kellenének, amelyeket ő tudatosan megtagadott magától: lazaság, szenvedély, érzések, spontaneitás. A felismerés következtében önmagával kezd harcba, eközben a rá nehezedő nyomás egyre mélyebbre taszítja. Ez a szerep tölti ki minden gondolatát, ezzel ébred, ezzel fekszik és ezzel is álmodik. Végül a rögeszméjévé válik.
Két ember háborúját láthatjuk tehát a vásznon: a Fehér hattyú, ártatlan, törékeny, de formailag tökéletes játékát (táncát), és a szenvedélyes, de sötét gondolatokkal megáldott Fekete hattyú alakítását. A háborúban mindig van egy győztes és egy legyőzött. A kérdés csak az, ebben az esetben a Fekete, vagy a Fehér hattyú fog győzni, s mindezt hogyan.
Rendkívül izgalmas történettel van dolgunk, amelyben kérdéseinkre nem kapunk választ egészen az utolsó fél órájáig a filmnek. Ez a néző feszültségfokozására játszik, hogy utána még nagyobbat döbbenjünk és még jobban lúdbőrözzön a hátunk a csattanónál.
Ami a szereplők játékát illeti, egyértelműen Natalie Portman nagy dobása ez a film. Hiteles alakításával, elsősorban kifejező arc –és testjátékával képes eljátszani a Fehér és a Fekete hattyút is, de ami talán még lényegesebb, bele tud helyezkedni abba az élethelyzetbe, amelyet kisebb dózisban, mi is átélünk nap mint nap. Munkájáért február 27-én meg is kapta az Oscar díjat, a legjobb színésznő kategóriában.
Véleményem szerint a téma, melyet ez az alkotás feldolgoz, igencsak közel áll hozzánk, hétköznapi emberekhez is: életszerű és napjainkban is aktuális. Ez a film a küzdést mutatja be, az áldozathozatalokat, melyeket Nina minden alkalommal teljesít, bármi áron. Az álmokért való harc során minden más értelmét veszítheti. Elég, ha egy igencsak mindennapi eseményre gondolunk: pl. szakdolgozatírásra. Ezzel kelünk, ezzel fekszünk, ezzel álmodunk, napközben minden gondolatunkat erre összpontosítjuk, a napok összefolynak, miközben mi szinte fel se nézve a könyvekből, dolgozunk. A film ennek a folyamatnak a sarkított példáját hozza: mennyire beteggé teheti az embert egy ilyen küzdelem, s mi mindenre képes azért, hogy elérje célját még akkor is, ha érzi hogy a feladat, amelyet kapott, meghaladja erejét.
A filmben csodálatos képekben fejeződik ki az, hogy Nina mennyire eggyé vált a szerepével: hattyúvá változott. Ez a fajta totális beleélés az emberi nem sajátja. Ez hajt bennünket előre, ugyanakkor ez az, amely a szakadékba is lökhet.
Erőteljes kontrasztot érzékelhetünk a kompozíciókban: a sötét és világos textúrájú képek váltakozása Nina két személyiségének váltakozását szimbolizálják.
A Hattyúk tava zenéje most is, mint mindig elkápráztatja fülünket, s precíz módon igazodik a filmben lévő történésekhez.

Jól megszerkesztett, izgalmas, ugyanakkor erőteljes drámával van dolgunk, egy kettős drámával: láthatjuk a Fehér hattyú halálát, s mellette Nina életének végét is.
A filmet a legjobb női főszereplő díja mellett (melyet Natalie Portman át is vett február 27-én az Akadémiától) jelölték a legjobb film, rendező, operatőr és vágás kategóriákban is.

Fekete hattyú (Black Swan) színes, feliratos amerikai dráma – (thriller)
rendező: Darren Aronofsky
főszereplők: Natalie Portman, Vincent Cassel
magyar bemutató: 2011. február 17. (hamarosan a szegedi mozikban is megtekinthető a film)

Előző sztori

Kézilabda: KSZSE-győzelem Újkígyóson

Következő sztori

Több százmilliárd megtakarítás az új reformcsomaggal (FRISSÍTVE)