Közélet

Vizsgálnák a gyermekek után járó szavazati jogot

Vizsgálnák a gyermekek után járó szavazati jogot

2011. február 12., szombat
Vizsgálnák a gyermekek után járó szavazati jogot

Szájer József szerint a vitaindítás egyik eszköze, ha a nemzeti konzultáció keretein belül vizsgálják, hogy kapjanak-e kiskorú gyermekeik után szavazati jogot a szülők - a fideszes európai parlamenti képviselő erről pénteken beszélt az MTI-nek.

Sajtóhírek szerint a Fidesz-KDNP Siófokra kihelyezett ülésén a politikus arról beszélt, hogy a szülők kapjanak minden 18 évesnél fiatalabb gyermekük után egy-egy plusz szavazati jogot. Az MTI-nek

Szájer József

úgy nyilatkozott, hogy a témát korábban a fideszes

Révész Máriusz

, illetve a Nagycsaládosok Országos Egyesülete vetette fel, ők pedig most egy vitát szeretnének elindítani az ügyben. Indoklásként hozzátette, hogy az alkotmányról szóló nemzeti konzultáció keretében vasárnap hozzák nyilvánosságra azokat a kérdéseket, amelyeket az állampolgárok megválaszolhatnak, és ezek között várhatóan ez a téma is szerepelni fog. Hangsúlyozta, hogy a frakcióülésen erről nem döntöttek, egyelőre a társadalmi vitát akarják elindítani. Arra a kérdésre, hogy miért most került elő újra a téma, azt válaszolta, most zajlik az alkotmányozás és ez a kérdés a közjogi berendezkedés egyik alapvető intézményét érintené. A képviselő arra a kérdésre, hogy miként nézne ki technikailag a javaslat, azt felelte, ezek a kérdések akkor merülnek fel, ha a kezdődő társadalmi vita eredményeként úgy döntenek, hogy azt vegyék be az alkotmányozásba. Úgy fogalmazott, már vannak létező minták, hiszen a családi pótlék esetében is el kell dönteni, hogy az melyik szülő után járjon, de váláskor is ki kell jelölni egy, a gyermekért felelősséget viselő személyt. Szavai szerint ezek olyan technikai kérdések, amelyekkel nem akarják terhelni a mostani vitát. Szájer József úgy fogalmazott, nagyon büszke lenne arra, ha Magyarország lenne az első, amely megvalósítaná a választójog ilyen mértékű kiterjesztését, mert a 18 év alattiak az állampolgároknak az utolsó nagy csoportja, amelyik nem vehet részt a közügyek intézésében. Hozzátette, hogy ebben az ügyben külföldön is, például Németországban, komoly szakmai, tudományos és politikai vita zajlik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.