Közélet

Kátyútérkép készül Móravárosban

Kátyútérkép készül Móravárosban

2011. február 21., hétfő
Kátyútérkép készül Móravárosban

Állandóan jelenlévő, s visszatérő probléma a közútjainkon megjelenő sérülések, a kátyúk kérdése. Szegeden mostanában különösen aktuális az aszafaltgödrök témája, hiszen a lassan három éve tartó folyamatos építkezések, útlezárások, terelések miatt fokozott terhelésnek vannak kitéve útjaink. Móraváros, Kecskés és Szentmihály kátyúiról most részletes térképet készít egy egyesület a körzet képviselőjével összefogva.

„Először Kecskés István-telepen merült fel, hogy az úthibákról készüljön egy pontos felmérés, később úgy gondoltuk, hogy az egész 4-es számú kerületben, Móravárosban és Szentmihályon is készüljön el ez az összeírás” – mondta el portálunknak

Nógrádi Tibor

(Fidesz-KDNP) a körzet önkormányzati képviselője, aki a térkép elkészítéséhez egy helyi civil szervezet segítségére is számíthat. „A Kecskési CIKÉR Egyesület tagjai és más civilek is részt vesznek majd a munkában” – tudtuk meg az egyesület elnökétől,

Csorba Ágnestől

.

Az ezer lyukú körzet

Nógrádi Tibor szerint az elmúlt nyolc évben sajnos az volt a jellemző magatartás, hogy a külterületi körzetek úthálózatainak karbantartása sok kívánnivalót hagyott maga után. A tervek szerint az egyesülettel és a csatlakozó önkéntes segítőkkel együtt március 15-re készülne el a kátyútérkép, amely egyrészről pontosan meghatározná a gödrök helyét (utca, házszám), és azok kategóriáját (kis, közepes, nagyon veszélyes) is. „Az előzetes adatok alapján közel ezer, kisebb-nagyobb úthiba lehet körzetemben” – folytatta a képviselő. „Természetesen nem öncélú a kezdeményezés, az adatokat továbbítanánk a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek, és figyelemmel kísérnénk a javításokat is. Terveink szerint minden tavasszal elkészítjük ezt a kátyútérképet, értékes összehasonlítási alapot kaphatunk majd a különböző évek számadataiból. Ezúton javasolnám más önkormányzati képviselőknek is, hogy készítsenek saját körzetükben is hasonló felmérést, hiszen kívánatos lenne, ha elkészülhetne egy egész Szegedre kiterjedő kátyútérkép.” A képviselő a 06-70/778-58-19-es telefonszámon várja azok jelentkezését, akik felajánlják segítségüket a kátyútérkép elkészítésében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.