Jobbik: „Rákosinak, Marxnak és Engelsnek mennie kell”

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyarság történelmi tapasztalati miatt is érthetetlennek tartja a Jobbik Szegedi Szervezete, hogy a többször is megrongált Marx-dombormű még mindig megtalálható a Mars téren. A párt helyi szervezetének két alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján arról is szólt, hogy kezdeményezni fogják az Engels utca és a Zsukov tér névváltoztatását is.

A szegedi Jobbik alelnöke szerint a baloldali vezetőknek nem volt igénye arra az elmúlt nyolc évben, hogy eltávolítsák Szeged egyik szégyenfoltjának tekinthető Marx-domborművet.
A Mars tér 1842-ben kapta nevét a római hadistenről, mivel anno katonai gyakorlótér volt a területen. A ma igencsak forgalmas teret a szovjet megszállás után nevezték át Marx térre, s csak a rendszerváltás után kaphatta vissza eredeti nevét. „Kezdeményezni fogjuk ezen tábla eltávolítását, s javasoljuk, hogy helyére a kommunizmus áldozatainak állítsanak méltó emléket” – fogalmazott Rácz Tibor, a Jobbik helyi szervezetének alelnöke. Szerinte azzal lehetne lezárni végleg a rendszerváltást, ha a „vagy tudatosan vagy véletlenül itt felejtett táblát eltávolítanák”.
Rákosinak, Marxnak, Engelsnek mennie kell” – jelentette ki a párt szegedi szervezetének másik alelnöke, Varga Antal. Mint a szegedi önkormányzat Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottságának tagja elmondta, kezdeményezte Rákosi Mátyás Szeged Díszpolgára címétől való megfosztását, amit reményei szerint támogatni fog a bizottság szerdai ülésén. A Jobbik koncepciót fog kidolgozni arra is, hogy megváltoztassák az Engels utca és a Zsukov tér nevét is.
Portálunk is írt olyan szegedi utcákról és terekről, melyek a mai napig a kommunista diktatúra „hőseinek” emlékét őrzik.
Varga Antal szerint szem előtt kell tartani az érintett lakosok érdekeit is, nevezetesen, hogy a névváltoztatás rájuk ne rójon anyagi terhet, és természetesen a véleményüket is ki kell kérni.

A Marx domborműnél tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Jobbik Szegedi Szervezete február 25-én, pénteken 17 órától emlékezik meg a kommunizmus áldozataira a Dóm téren.

Előző sztori

A buszfolyosó mellett érvel a Szabad Város Egyesület

Következő sztori

Megérkezett az első zsiráf a vadasparkba + VIDEÓ + HANG