Közélet

Ingyen házasodhatnak a párok Vásárhelyen

Ingyen házasodhatnak a párok Vásárhelyen

2011. február 18., péntek
Ingyen házasodhatnak a párok Vásárhelyen

Az új törvényi szabályozásnak megfelelően ingyenessé válnak a hódmezővásárhelyi házasságkötések - tájékoztatott Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal sajtóreferense.

A házasságkötési eljárásról szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 2011. január 1-jén hatályba lépett módosítása felhatalmazást ad a települési önkormányzatoknak, hogy rendeletben határozzák meg a munkaidőn kívüli, így a hétvégéken történő, vagy a hivatali helyiségen kívüli házasságkötések létesítésének szabályait, valamint ennek díjazását. A felhatalmazás gyakorlatilag valamennyi házasságkötésre érvényes, hiszen azokra elsősorban a hétvégéken kerül sor. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a korábbi években egy gazdasági társasággal állt szerződéses kapcsolatban, amely – akár 30 ezer forintot is jelentő – díjazás ellenében vállalta a házasságkötések szervezését. A január elsején hatályba lépő törvénymódosítást követően azonban a város felbontotta szerződést, és a jövőben az anyakönyvvezető előtt akár hivatalban, akár hivatalon kívül, hétköznap vagy hétvégén történő házassági eskütételt, valamint az ehhez kapcsolódó szervezést ingyenesen biztosítja mindenkinek. A házasságkötések száma az elmúlt években a hazánkban tapasztalható tendenciának megfelelően Hódmezővásárhelyen is csökkent: míg 1998 és 2008 között a házasságkötések száma minden évben meghaladta a kétszázat, addig 2009-ben 186, 2010-ben csupán 177 pár mondta ki a boldogító igent az alföldi városban. Hódmezővásárhely önkormányzata szerint a házasság olyan alapvető intézménye a társadalomnak és biztos köteléke az emberi kapcsolatoknak, amelynek fontosságát elismerni, létrejöttét támogatni és társadalmi szerepét erősíteni kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.