Februári Tiszatáj: Középkori erotika

Pünkösti Árpád túl a 70-en is rendkívül aktív, újságokba, folyóiratokba ír, sorozatban jelennek meg könyvei. Az író, újságíró a februári Tiszatájban is megmutatta, tud még meglepetést szerezni. Az Aachenben élő, kolozsvári dokumentumfilmes Fischer Istvánról írt újságportréi, egypercesei, a ceausescui érából származó történetek valóságos gyöngyszemek, számomra a folyóirat legélvezetesebb olvasmányai.

A klasszikus nagyöreg,

Juhász Ferenc

legújabb verse mellett olvashatjuk

Nagy Anna, Jász Attila

és

Kollár Árpád

költeményeit, valamint a

Győrei Zsolt

által közzétett

Velemi Névtelen

, a régi magyar irodalom kevésbé ismert, de jelentős, vélhetően a 16. századból származó lírikusának öt versét. A középkori költészet magyar nyelven jóformán egyáltalán nem ismert, obszcén vonulatát bemutató antológia (Udvariatlan szerelem) 2006 karácsonyára jelent meg

Bánki Éva

és

Szigeti Csaba

főszerkesztésében. A már említett Győrei Zsolt rendezésében színpadon is megismerhette a közönség a Spinozában. A könyv annak idején nemcsak merész tematikája miatt vert fel nagy port – túlnyomórészt fiatal fordítók jegyezte vadonatúj fordításai és az utolsó ciklusként beillesztett, egyes vélemények szerint hamisítványokat tartalmazó Jakub al-Muhadzser ciklus szintén figyelemre érdemesítette. Mindez mégsem elégítette ki Győrei Zsoltnak, a kötet egyik szerkesztőjének/fordítójának fantáziáját. A drámaíró szerint ezek az olykor gúnyos, olykor érzelmes, de mindig magukkal ragadó és nagyon jól eljátszható versek kifejezetten színpadra kívánkoztak. Ezért kérte fel a kötet bemutatóján is feltűnő négy fiatal színinövendéket, hogy ebben az általa szerkesztett és rendezett hosszabb, zenés produkcióban is vállaljanak részt. A Tiszatájban közölt versek kétségtelenül a magyar erotikus költészet legjobb alkotásai sorába tartoznak.

Petőcz András

, a hazai avantgárd egyik vezéralakja, a vizuális költészet és a képvers megújítója, a legendás párizsi Magyar Műhely című folyóirat egykori felelős szerkesztője egy Másnap – Feljegyzések a háborúról – című részlettel jelentkezett, a másik klasszikus,

Ferdinandy György

pedig A francia család című elbeszélésével, melyet három francia gyermekének ajánlott. Az erdélyi magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb folyóiratának, a Korunknak egykori szerkesztője, majd a művészeti rovatvezetője volt

Kántor Lajos

irodalomkritikus, művészetkritikus. A Tiszatájban az ’50-es, ’60-as éveket idézi fel, amikor generációja legjobbjaival,

Lászlóffy Aladárral, Szilágyi Domokossal, Jancsik Pállal

, később

Páskándi Gézával, Kányádi Sándorral

és

Láng Gusztávval

- ellenszegülve a korábbi szerkesztőség által képviselt értékvilágnak és esztétikának - „a fiatalság felé fordulás kezdett programmá válni.” Az irodalom bemutatkozási lehetőségei annyira kitágulnak a ’60-as évek közepén, hogy a folyóirat nemcsak a legfiatalabb erdélyi magyar literátoroknak biztosít bemutatkozási lehetőséget, hanem ugyanúgy nyomon követi a kortárs román, francia, amerikai, spanyol szerzők legújabb kísérleteit is. A vajdasági Domonkos István A kitömött madár című, 1969-ben megjelent regénye a később jeans prózának elnevezett irányzat egyik legismertebb és legjellemzőbb darabja.

Csányi Erzsébet

tanulmányában leszögezi: „Domonkos (…) felvonultatja a farmernadrágos prózamodell mindahány fontos toposzát, konfliktusképletét, narrátortípusát, formaelvét, poétikai kérdését és nyelvfilozófiai kételyét, de úgy, hogy az a vajdasági magyar ember világának máig érvényes és égető kérdéseként csendül fel.”

Szilasi László

Szentek hárfája című alkotásáról

Darvasi Ferenc

megállapítja, többszólamú műről van szó, mitikus, valóságfeletti história, krimi, történelmi és helytörténeti regény, amelynek a helyszíne Haragos – ha akarjuk könnyen beazonosítható, hogy Békéscsabáról van szó, akár

Grecsó

Tánciskolájában, ahol Tótvárosként szerepel a megyeszékhely. Szilasi nemcsak a helyszínek, de a személyek esetében is keveri a valóságost a fiktívvel. Felidézi a Sátántangó játékterét, a tót tematika kapcsán óhatatlanul

Závada Pál

neve ugrik be, de

Kipling, Szerb Antal, Goethe

egyes művei is kínálkoznak összehasonlításul.

Gyáni Gábor

Füzi László

Világok határán című regényéről megállapítja, nem emlékezés, nem családregény. „Ez igazi gondolati mű” - idézi

Tandori

meghatározását a kritikus. Füzi saját gyerekkora világát idézi fel, ahonnan útjára indítja történetét, miközben azt hiszi, úgy mutathatja majd be ezt a világot, ahogyan azt valamikor megélte. A folyóirat utolsó könyvismertetője a Szegeden is élő, újvidéki

Maurits Ferenc

költő, festő munkásságát bemutató, különböző szerzők tollából származó esszéket, tanulmányokat felvonultató Proeictum Maurits.

Förköli Gábor

kifogásolja, hogy a kötet ugyancsak délvidéki szerkesztői,

Kollár Árpád

és

Orcsik Roland

több egyenetlen színvonalú dolgozatot válogattak be, többnyire visszatekintő jellegű, emlékező esszét, amelyek általában Maurits megragadhatatlanságát és művészeti peremhelyzetét hangsúlyozzák, ám nem határozzák meg helyét a szélesebb, nagyobb képzőművészeti folyamatokban, összefüggésekben.