Kultúra

Bartók Szegeden - Kiállítás a Somogyi könyvtárban

Bartók Szegeden - Kiállítás a Somogyi könyvtárban

2011. február 23., szerda
Bartók Szegeden - Kiállítás a Somogyi könyvtárban

A százharminc esztendeje született zeneszerző és zongoraművész, Bartók Béla és Szeged kapcsolatát mutatja be korabeli dokumentumok, fényképek, kéziratok és kották segítségével az a kiállítás, amely csütörtöktől látható a Somogyi könyvtárban.

A fellelhető dokumentumok alapján

Bartók Béla

(1881-1945) összesen kilenc koncertet adott Szegeden, az elsőt 1910-ben, az utolsót 1939-ben - mondta a március 31-ig látható tárlat rendezője, Szerdahelyi Péterné az MTI-nek. Az első hangversenyt 1910. november 10-én rendezték a Tisza szálló hangversenytermében. Bartók Béla az esten

Waldbauer Imrével

és

Kerpely Jenővel Beethoven, Brahms

és

Chopin

műveit adta elő, s zeneszerzőként is bemutatkozott. Az első koncertet még nyolc követte, a belvárosi hotel mellett a virtuóz zongorista játszott még a Kass szállóban, a Szegedi Nemzeti Színházban és a Belvárosi moziban. Az utolsó, 1939. október 27-iki hangverseny helyszíne is a Tisza szálló volt, és ahogy a korabeli plakáton olvasható, ekkor Bartók

Zathureczky Ede

hegedűművésszel egy Beethoven-szonátát adott elő. A koncertekről a város lapjaiban - a Szegedi Naplóban, a Szeged és Vidékében, valamint a Szegedi Friss Hírekben - számos kritika jelent meg: a beszámolók szerint Bartók Béla játéka bensőséges és igényes volt, s inkább ésszel játszott, mint szívvel. A cikket összevetve azonban kiderül: akadt olyan újságíró, aki elhallgatta, hogy volt olyan koncert, amely csak fél ház előtt zajlott. A kritikusok között akadtak neves írók,

Csáth Géza

már 1910-ben felismerte Bartók tehetségét, s felhívta a figyelmet arra, hogy követni kell a virtuóz művész pályafutását. A komponista szegedi látogatásait - ahogy ez az újságcikkekben is olvasható - népdalgyűjtésre is fölhasználta. A városon belül és a környező településekre Szabadkára, Horgosra egy fiatal tanárjelölt,

Balázs Béla

is elkísérte. A kiállításon látható Bartók 1924-ben megjelent Magyar népdal című kötete, melyben szeged-alsóvárosi dalok is szerepelnek. A tárlat külön szekciója számol be a komponista színpadi műveinek szegedi bemutatóiról. Az egyik legérdekesebb előadás A kékszakállú herceg vára című opera

Harangozó Gyula

rendezte előadása volt. A darabot 1944 februárjában mutatták be

Varga Mátyás

díszleteivel és

Vaszy Viktor

dirigálásával Kolozsvárott. A karnagy feljegyzései alapján - melyek az egyik kiállított kottában olvashatók - az operát az erdélyi városban öt-hat alkalommal játszották, majd 1946-ban Szegeden is előadták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.