Közélet

Államtitkári látogatás a szegedi kormányablaknál + VIDEÓ

Államtitkári látogatás a szegedi kormányablaknál + VIDEÓ

2011. február 8., kedd
Államtitkári látogatás a szegedi kormányablaknál + VIDEÓ
Eddig közel 2360 ügyfél kereste fel a szegedi és a hódmezővásárhelyi kormányablakot – tájékoztatta portálunkat B. Nagy László hivatalvezető, aki kedden délelőtt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium politikai államtitkárának számolt be munkájukról. Halász Jánostól megtudtuk, azt vállalta a kormány, hogy a következő két évben kialakítja a kormányablakok teljes körű funkcióit. A megyeházán kialakított ügyfélszolgálati iroda munkatársainál is tájékozódott Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium politikai államtitkára szegedi látogatásán. „Nagyon fontos, hogy az emberek miként kerülhetnek kapcsolatba az állammal, az miként figyel rájuk. Az a célunk, hogy egyszerűbben, átláthatóbban, gyorsabban, ügyfélbarátabb módon intézhessék ügyeiket, mint korábban. Ezért szerveződik újra a középszintű államigazgatás” – fogalmazott az államtitkár. Halász fontosnak tartja, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz kapcsolódó szakigazgatási szervek és a kormányhivatalok együttműködése gördülékeny legyen. Azt vállalta a kormány, hogy a következő két évben alakítja ki a kormányablakok teljes körű funkcióit. Tizenhét szakigazgatási szerve van egy kormányhivatalnak, és sokszor egy szakigazgatási szerv is negyvenféle ügytípussal foglalkozik. „Rengeteg olyan ügyről van szó, melyet szabályok, kormányrendelet, törvény vagy miniszteri rendelet szabályoz. Ahhoz, hogy ezt a munkát egységesítsék, időre van szükség” – mondta el az államtitkár. Halász Jánostól megtudtuk, hogy a feladatbővüléssel párhuzamosan egyre több kollégára lesz majd szükségük, céljuk ugyanis, hogy az embereknek ne kelljen sokat várakozniuk akkor sem, amikor már többféle ügyet tudnak elintézni. A kormányablak január harmadikai megnyitása óta közel 2360 ügyfél kereste fel a szegedi és a hódmezővásárhelyi kirendeltséget. A kormányhivatal vezetője, B. Nagy László portálunknak elmondta, hogy pozitív visszajelzéseket kapnak, hiszen délután négy óra után is lehet náluk ügyeket intézni, ami sokaknak könnyebbség. Fontos tudni, hogy közvetlenül zárás előtt is lehet még sorszámost húzni, vagyis a nyitvatartási idő lejárta után is foglalkoznak az ügyfelekkel. A szaktárcával folyamatosan tárgyalnak, illetve az átadás-átvétellel kapcsolatban néhány szakigazgatási szervvel nem írták még alá a végleges megállapodásokat. B. Nagy László elmondta, hogy az egymással összehozható tevékenységet a jövőben egy fedél alá akarják hozni, de ez csak a következő években történhet meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.