Kultúra

A recski kényszermunkatáborról nyílt kiállítás a hódmezővásárhelyi Emlékpontban + PANORÁMA, FOTÓK

A recski kényszermunkatáborról nyílt kiállítás a hódmezővásárhelyi Emlékpontban + PANORÁMA, FOTÓK

2011. február 3., csütörtök
A recski kényszermunkatáborról nyílt kiállítás a hódmezővásárhelyi Emlékpontban + PANORÁMA, FOTÓK
„Recsk – kényszermunkatáborok 1950-53” címmel rendeztek kiállítást a hódmezővásárhelyi Emlékpontban; a tárlat legmegdöbbentőbb tárgyait azok az elporladt cipőtalpak jelentik, amelyek nemrég kerültek elő és szimbolizálják Recsk szörnyűségeit. A kiállítás a teljes recski anyagot felöleli bár nem abban a formában, ahogy az állandó kiállítóhelyen látható - mondta el tárlatról a csütörtöki sajtóbejáráson Bank Barbara kurátor, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának történésze az MTI-nek. Hangoztatta, a hely méretei nem tették lehetővé, hogy az egész tablóanyag a dél-alföldi városba utazzon, de azok, melyek hiányoznak, érintőképernyős terminálokon jelennek meg. Csakúgy, mint azok a tárgyi emlékek, melyek szintén nem kerülhettek Hódmezővásárhelyre. A kiállítás újdonsága egy szintén a számítástechnikát alkalmazó rész, melyben különböző egykori „tábori, börtön szlenget” mutatnak be. A szó és mondat jelentéseket a terminálokon meghallgatni és értelmezni is lehet, hiszen mindenhez magyarázat társul. Emellett filmrészleteket is láthatnak a látogatók a témában készül alkotásból, megtalálható a teljes recski tábori névsor és az őrök névsora is. A pénteken nyíló és április 10-ig látható kiállításon a táborok kegyetlen világát, korabeli fotókkal és dokumentumokkal gazdagon illusztrált mintegy harminc tabló mutatja be. Bepillantás ez az egykori recski tábor életébe és a 2010 kutatások eredményeként az ország többi, kevésbé ismert – Kazincbarcika, Tiszalök, Kistarcsa, Hortobágy - internálótáborába. Emellett néhány tárgyi emléket is bemutatnak, egyebek közt kövekkel megrakott talicskát, a recski cipészműhelyben egykor készült talpakat, vagy egy túlélő által készített barakk-makettet, melyben jól érzékelhető milyen körülmények közt éltek az egykori táborlakók. Recsk a kommunista diktatúra idején az emberi szenvedés egyik szinonimájává vált. A tábor létezését hallgatás és tagadás övezte, a túlélőket, az egykori rabokat legszigorúbb titoktartásra, örök némaságra kötelezték. A szovjet minta alapján az Államvédelmi Hatóság által létrehozott és a külvilágtól hermetikusan elzárt láger a 20. századi magyar történelem egyik legsötétebb fejezete. Az első rabok saját kezükkel építették fel a tábort; a kegyetlen ávh-s őrök már a megérkezésnél kijelentették, az oda kerültekkel nem kell elszámolni. Az egykori munkatábort 1953-as feloszlatása után néhány esztendővel lebontották, a barakkok helyét befásították, hogy nyoma se maradjon. A kommunista rezsim alatt a magyar hatóságok mindvégig állították, hogy a recski kényszermunkatábor sohasem létezett. Ma sem tudni pontosan, hogy mennyien vesztették életüket a Recskre kerültek közül. Annyit tudni, hogy a tábor befogadóképessége, a kutatás jelenlegi állása szerint 1300-1400 fő volt, de a megtalált feljegyzések szerint valamivel több mint 1700-an biztosan megfordultak Recsken, de hogy pontosan hányan azt nem tudni - mondta el a történész.
A recski munkatábor, Heves megye
A recski munkatábor, Heves megye

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.