Sport

Kosárlabda: Mediteam-vereség a legvégén (FRISSÍTVE)

Kosárlabda: Mediteam-vereség a legvégén (FRISSÍTVE)

2011. január 23., vasárnap
Kosárlabda: Mediteam-vereség a legvégén (FRISSÍTVE)

Két félidőn át vezetett, majd végig partiban volt, ám végül egy az utolsó másodpercekben kapott triplával két ponttal kikapott a Mediteam Szeged női kosárlabdacsapata a Ferencváros otthonában az NB I/A 20. fordulójában, így egyre nehezebb helyzetbe került a negyedik helyért vívott harcban.

Jól kezdett a Mediteam,

Mészárosné Kovács Andrea

lányait az őszi, szegedi vereség revansának vágya is fűtötte.

Léna Zsrezserunova

(21 pont 18 lepattanó) vezérletével két negyeden keresztül remekül is játszott a csapat, volt hogy már 10 is volt közte, s úgy tűnt meg lesz a visszavágás. A népligetiek azonban vissza tudtak kapaszkodni, s a 28. percben 54-53-ra átvették a vezetést. Az utolsó negyed végén a szegedi lányok visszavették az előnyt, s már-már úgy tűnt meg van a meccs, ám az utolsó percbeli triplapárbajt (Zserzserunova elképesztő, egykézzel dobott trojkát is szerzett) végül a Fradi nyerte:

Darida Csilla

három másodperccel a vége előtt biztos kézzel engedett el egy labdát kintről, és nem hibázott, így ismét nyert a zöld-fehér alakulat (72-70), s ezzel nagy lépést tett a bajnoki rájátszás szempontjából kedvező, negyedik hely felé. A Mediteam Szeged ezzel a vereséggel maradt a hatodik helyen, s a hátralévő hat fordulóban már nem csak a saját kezében van a sorsa, hogy elérje a célként kitűzött negyedik helyet, a következőleg szabadnapos Ferencvárosnak öt meccséből kétszer kellene botlania, hogy a tiszapartiak legyenek a negyedikek. Erre azonban, valljuk meg, kevés az esély, hiszen eljövendő ellenfeleik illetve a pályaelőny szempontjából csak az utolsó fordulóbeli Győr elleni mérkőzés az, ahol nem nekik kedvez a papírforma. A Mediteamre pedig vár egy zalaegerszegi nem könnyű kiruccanás, valamint egy Pécs elleni hazai bajnoki (az utolsó fordulóban szabadnaposak Laklóth Annáék).

A női kosárlabda NB I/A csoport 20. forduló:

Nanette FTC - Mediteam Szeged 72-70 (14-19, 18-18, 28-21, 12-12)

Budapest, Népliget, 400 néző. Vezette: Földházi, Makovsky.

Ferencváros:

RUJÁK 12, SZLIMÁK 19/3, Hegedűs R. 11/3, TURÓCZI 11/3, Varda 4.

Csere:

DARIDA 8/3, Russai 7/3, Kiss G., Reiner.

Edző:

Farkas Sándor

Mediteam Szeged:

Szazanenko 5/3, Rasheed 9/3, LAKLÓTH 14/3, ROGLIC 15, ZSERZSERUNOVA 21/3.

Csere:

Fejes R. 3/3, Lengyel 3/3, Farkasinszki, Kováts A.

Edző:

Mészárosné Kovács Andrea

Kipontozódott:

Rasheed (32')

További eredmények:

Bajai NKK – Szolnoki NKK 59–56 Vasas-Csata – Szekszárd 72–73 BEAC-Újbuda – ZTE 46–80 Pécs 2010 – BSE 89–32 Ceglédi EKK - SEAT Lami Véd Győr 64-87

A női kosárlabda NB I/A jelenlegi állása:

1. Pécs 2010191811664–10300.974
2. MKB-Euroleasing Sopron181711581–11250.972
3. SEAT Lami Véd Győr171521383–10540.941
4. Nanette FTC191361273–12190.842
5. ZTE NKK181261356–11750.833
6. Szeviép-Szeged191181460–13330.789
7. Szolnoki NKK199101351–14550.737
8. Bajai NKK188101184–12480.722
9. Atomerőmű KSC197121305–14290.684
10. BSE184141080–14400.611
11. Vasas-Csata194151124–13440.605
12. Ceglédi EKK181171074–15810.528
13. BEAC-Újbuda191181076–14780.526

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.