Közélet

Nem készülnek tömeges hitelfelmondásra a bankok

Nem készülnek tömeges hitelfelmondásra a bankok

2011. január 8., szombat
Nem készülnek tömeges hitelfelmondásra a bankok

Az Erste Bank nem készül tömeges hitelszerződés felmondásra, és behajtási folyamatainak szigorítását sem tervezi; a Raiffeisen Banknál nincs tömeges, meghatározott időpontra időzített hitelfelmondás.

Mindkét bank hangsúlyozta: a végrehajtás csak a legvégső megoldás lehet. A sajtóban pénteken megjelent tudósítások szerint két bank összesen tízezer hitelszerződés egyidejű felmondását készítette elő a napokban, a végrehajtások előkészületeivel így akkor végezhetnek, amikor lejár a kilakoltatási moratórium. "A sajtóban ma megjelent híresztelésekkel ellentétben nem készül tömeges hitelszerződés felmondásra, és behajtási folyamatainak szigorítását sem tervezi az Erste Bank Hungary Zrt. A hitelintézet eddig sem indított el kilakoltatási eljárásokat, és ezután sem tervez ilyen intézkedéseket" - közölte az Erste az MTI-vel pénteken. A bank hangsúlyozta: minden pénzintézetnek, így az Erste Banknak is alapvető érdeke, hogy hitellel rendelkező ügyfelei teljesíteni tudják kötelezettségeiket, és ne kerüljön sor a szerződés felmondására. A bank mindent elkövet annak érdekében, hogy az ügyfél és a bank számára egyaránt elfogadható, hosszú távú megoldást találjon, és csak a legvégső esetben indítja el a felmondást. Az Erste még a szerződés felmondása után is kész megállapodni bajba jutott ügyfeleivel. Hónapról hónapra egyre több olyan ügyféllel születik fizetés-átütemezési megállapodás, aki a felmondás kézhezvétele előtt nem mutatott fizetési hajlandóságot - közölte a bank. Nem véletlen, hogy az Erste Bank az elsők között vezetett be könnyítéseket törlesztési nehézségekkel szembesülő ügyfeleinek megsegítésére, akár jogszabály által szabályozott, akár saját hatáskörben kidolgozott lehetőségekről volt szó. A bank célja az, hogy a bajba jutott ügyfelek minél kisebb áldozatokkal vészeljék át a nehezebb időszakot - hangsúlyozta az Erste. A Raiffeisen Bank is arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nincs tömeges, meghatározott időpontra időzített hitelfelmondás a banknál; a hitelszerződések egyedi kezelése miatt a felmondási időpontok is egyediek (általános esetben az ügyfél hiteltörlesztésének 180. késedelmes napján történik). A banknak nem célja a felmondások számának növelése, sőt, az a törekvése, hogy csökkenjen - hangsúlyozta a hitelintézet. A Raiffeisen közlése szerint a korábban már felmondott jelzáloghiteles ügyfeleik kapnak tájékoztató levelet, amelyben a bank egyeztetést kezdeményez a tartozás rendezéséről, megbízott partnerein keresztül. Az egyeztetés célja, hogy azon ügyfeleknek is lehetőséget biztosítsanak a végrehajtási eljárás elkerülésére, akiknek már korábban felmondták a hitelügyletét. Az ebben érintett ügyek száma a bank szerint töredéke a Magyar Nemzet cikkében említett számnak. A Raiffeisen Bank közölte: minden esetben a jogszabályokat, és a banki magatartási kódex előírásait betartva jár el; törekvése, hogy az ügyféllel közösen mindkét fél számára elfogadható megoldást - például hitel-átütemezés, ideiglenes törlesztőrészlet-csökkentés - találjon. A végrehajtás csak a legvégső megoldás lehet - tették hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.