Bulvár

Kráter keletkezett a földrengés nyomán Oroszlányban

Kráter keletkezett a földrengés nyomán Oroszlányban

2011. január 31., hétfő
Kráter keletkezett a földrengés nyomán Oroszlányban

Oroszlányban vasárnap este hét és tíz óra körül kisebb utórengéseket észleltek, ezek azonban nem okoztak károkat. A szombati 4,8-as erejű földrengést követően hétfő délelőttig 150 kárbejelentés érkezett a városházára - tájékoztatta Papp Péter alpolgármester hétfőn MTI-t. "A polgármesteri hivatal minden bejelentett esetet végigjár. Az önkormányzati intézményekben a városháza megkezdi a károk felszámolását, a lakókat pedig tanácsokkal segítik a biztosítási ügyintézésben" - tette hozzá.

Az alpolgármester elmondta, hogy a szombati földrengés következtében a település közelében lévő, "dobai bányatónak" nevezett terület mellett 150 méter átmérőjű kráter keletkezett, a föld egy része beleomlott a tóba, megemelve annak vízszintjét. A jelenség veszélyhelyzetet nem jelent, a környéken nincs lakott terület. Oroszlányban és a környező településeken kisebb épületkárokat okozott a földrengés, személyi sérülés nem történt. A legtöbb kár Kecskéden, Vértessomlón és Várgesztesen keletkezett - állapította meg vasárnapi ülésén a helyi védelmi bizottság. Kecskéden szinte minden épületen található hajszálrepedés, Vértessomlón 21 házon keletkeztek repedések, elsősorban régebbi épületeken, Várgesztes felújított templomának falain komoly repedések jelentek meg a földrengés nyomán, az épületet statikus vizsgálja, a templom karzatát lezárták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.