Sport

Kosárlabda: Kecskeméten csatázik szombaton a Szedeák

Kosárlabda: Kecskeméten csatázik szombaton a Szedeák

2011. január 28., péntek
Kosárlabda: Kecskeméten csatázik szombaton a Szedeák
Az utóbbi napok a magyar kupáról szóltak, kialakult a legjobb nyolc mezőnye, a hétvégén viszont már folytatódnak is a bajnoki küzdelmek. Lassan az alapszakasz hajrájához érkezünk, így minden meccsnek hatalmas a tétje. Így a Szedeák kecskeméti vendégjátékának is! Nagyon, de nagyon jót tett a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeáknak ez a kis „kupakitérő”: a 2011-es esztendő első bajnoki mérkőzésein nem sok babér termett a Tisza-parti gárdának, ám a magyar kupa nyolcaddöntőjében kettős győzelemmel ütötték ki a Kaposvárt Nyilas Istvánék. Így aztán az újonc készülhet a negyeddöntőre, ahová olyan csapatok nem jutottak el, mint például a címvédő Zalaegerszeg, a Körmend vagy éppen a Falco. Úgy tűnik, ismét lendületbe jöttek a szegediek, s szükség is van a javuló formára, hiszen szombaton igencsak nehéz ütközet következik. Fodor Péter tanítványai a T.O.M. Controll-Kecskeméti KSE-nél vendégszerepelnek. A kecskemétiek sincsenek rossz passzban a csata előtt, hiszen ők is kettős győzelemmel ütötték ki a kupából a szombathelyieket.

A Kecskemét ereje az egységben rejlik

Online

A SZEGEDma.hu-n élőben, folyamatosan frissülő szöveges közvetítésben kísérhetik figyelemmel a T.O.M. Controll-Kecskeméti KSE – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák mérkőzés alakulását szombaton 18 órától.
Aligha tévedünk, ha úgy fogalmazunk, Sztojan Ivkovics csapata számára csak a siker fogadható el a Szedeák ellen. A Kecskemét utolsó két bajnokiját elbukta (odahaza a Szolnok, majd idegenben a Paks ellen), jelenleg a hatodik helyen tanyázik tíz győzelemmel és hét vereséggel, s mivel állt már ennél sokkal jobban is, a célja nem lehet más, mint hogy feljebb lépjen az alapszakasz végéig. Ehhez feltétlenül be kell húzniuk a szombati meccset. A tizenkettedik Szedeák (hat győzelem, tizenegy vereség) azonban természetesen azért kel útra, hogy megnehezítse a Bács megyeiek dolgát, sőt, ha lehet, meg is lepje őket. A KKSE – mely az ősszel emlékezetes, parázs mérkőzésen diadalmaskodott az újszegedi sportcsarnokban – fő ereje abban rejlik, hogy igen egységes csapatot alkotnak játékosai, akik közül gyakorlatilag bárki előléphet nyerőemberré. Ami a pontátlagokat illeti, Wittmann Krisztián 15,9-cel vezeti a háziversenyüket az amerikai Jerome LaGrange (14,7) és a szerb Ivan Siriscevic (12,3) előtt. 4 fölötti a lepattanóátlaga a horvát Hrvoje Orsulicnak, Siriscevicnek, LaGrange-nak és Csorvási Milánnak. A gólpasszokban különösen a két kisember, Wittmann és LaGrange jeleskedik.

Fodor Péter: Komplex feladat megoldása vár ránk

„Rövid idő áll rendelkezésünkre a felkészülésre a szerdai kupameccset követően, a csütörtök esti tréninget követően pénteken kettőt edzünk. Először a védekezésünk gyakorlására összpontosítunk, majd a támadójátékunkat igyekszünk csiszolni, illetve áttekintjük a Kecskemét legveszélyesebb fegyvereit. Tisztában vagyunk vele, nagyon nehéz dolgunk lesz szombaton. A hazai pálya előnye mindenképpen az ellenfél mellett szól. Célunk ezúttal is az, hogy kihozzuk magunkból a lehető legtöbbet, aztán majd meglátjuk, ez mire lesz elég” – kezdte az elemzést Fodor Péter. A Szedeák vezetőedzője hozzátette: szerdán Kaposváron a rossz kezdést követően elégedett lehetett együttese teljesítményével: úrrá lettek nehézségeiken, s paprikás hangulatú összecsapáson diadalmaskodtak Somogyban. „Úgy gondolom, lélektanilag nagyon jól jött nekünk ez a siker, különösen egy ilyen nehéz találkozó előtt, mint amilyen a kecskeméti lesz. Kiss Zsolt kiesését követően kisebb gödörbe kerültünk, de mint a kettős győzelem bizonyítja, talpra tudtunk állni, összekaptuk magunkat. Molnár Miklós például, aki korábban éppen Zsolti mögött kapott kevesebb lehetőséget, remekül oldja meg a rá háruló nagyobb feladatokat. Vida Máté is remekelt végre, mikor beszállt Kaposváron, sokkal stabilabbá vált a védekezésünk, s megtaláltuk a ritmust. Centerben pedig Tanács Attila nyújt az utóbbi időben egyenletesen jó teljesítményt. Fontosnak tartom, hogy a szerdai kupamérkőzésen csak 13 labdát adtunk el, Kecskeméten is így kell koncentrálnunk ahhoz, hogy megszorongassuk az ellenfelet. Csak akkor lehet keresnivalónk, ha tudásunk maximumát nyújtjuk. Nem elég, ha improvizatív, ponterős külső embereiket fogjuk szorosan, senkiről sem feledkezhetünk meg egy pillanatra sem. Ráadásul Wittmannék igen szervezetten védekeznek, igen stabilan őrzik a palánk alatti területet, így arra is ügyelnünk kell, hogy ne szórjuk el a labdákat, hanem pontosan dobjunk. Azt hiszem, az elmondottak bizonyítják: rendkívül komplex feladat megoldása vár ránk szombaton” – mondta el a szakember. A szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzésről online közvetítést olvashatnak majd a SZEGEDma.hu-n.

Emlékeztetőül a két csapat őszi mérkőzésén:

A férfi kosárlabda NB I/A 5. fordulójában: Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – T.O.M. Controll-Kecskeméti KSE 84-94 (11-18, 17-29, 30-23, 26-24). Újszegedi sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Valovics, Győrffy, Szabó. Szedeák: Vida 4, RUBIN 19/9, Kiss Zs. 12/3, Dukics 11/6, McKenzie 8. Csere: DRAHOS 10/6, TANÁCS 18, Nyilas, Molnár M. 2. Vezetőedző: Fodor Péter. Kecskemét: LAGRANGE 23, WITTMANN K. 18/3, Dénes 5/3, Orsulic 9/3, BENCZE 15. Csere: Siriscevic 10/6, Cseh, CSORVÁSI 11, Lakatos 3/3. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics. Kipontozódott: Vida (26. p.), Csorvási (31. p.), Molnár M. (39. p.).

Így játszott a Kecskemét a múlt fordulóban:

A férfi kosárlabda NB I/A 17. fordulójában: Atomerőmű SE – T.O.M. Controll-Kecskeméti KSE 77-68 (19-18, 16-11, 17-14, 25-25). Kecskemét: LAGRANGE 23/6, Wittmann 9/9, SIRISCEVIC 19/9, Cseh 2, Bencze 5. Csere: Csorvási 7, Orsulic 2, Dénes, Lakatos, Csabay 1. Edző: Sztojan Ivkovics. Kipontozódott: Wittmann (40. p.), Csorvási (40. p.).

A 17. forduló eredményei:

Factum Sport Debrecen – Takarék Soproni KC 81-100 Albacomp – Szolnoki Olaj KK 76-72 Salgótarjáni KSE – Marso-Vagép Nyíregyháza KK 90-102 Atomerőmű SE – T.O.M. Controll-Kecskeméti KSE 77-68 MJUS-Fortress Körmend – Falco-Szova KC Szombathely 75-72 Zalakerámia ZTE KK – Pécsi VSK-Pannonpower 91-74 Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Kaposvári KK 86-94

A 18. forduló műsora:

Albacomp – Atomerőmű SE szombat 15.45 Marso-Vagép Nyíregyháza KK – Zalakerámia ZTE KK szombat 18.00 T.O.M. Controll-Kecskeméti KSE – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák szombat 18.00 (vezeti: Földházi T., Gál J., Fodor A.; ellenőr: Szaniszló) Falco-Szova KC Szombathely – Factum Sport Debrecen szombat 18.00 Szolnoki Olaj KK – MJUS-Fortress Körmend szombat 18.00 Kaposvári KK – Pécsi VSK-Pannonpower vasárnap 17.00 Takarék Soproni KC – Salgótarjáni KSE vasárnap 18.00

A férfi kosárlabda NB I/A állása:

1. Szolnoki Olaj KK171431435–12110.912
2. Albacomp171431442–12450.912
3. Atomerőmű SE171341415–12580.882
4. MJUS-Fortress Körmend161241407–12370.875
5. Zalakerámia ZTE KK171161389–12710.824
6. T.O.M. Controll-Kecskeméti KSE171071309–12360.794
7. Marso-Vagép Nyíregyháza KK17891462–14910.735
8. Takarék Soproni KC17891413–13530.735
9. Falco-Szova KC Szombathely177101396–13620.706
10. Pécsi VSK-Pannonpower177101353–14170.706
11. Kaposvári KK176111371–14730.676
12. Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák176111366–14160.676
13. Factum Sport Debrecen161151199–15720.531
14. Salgótarjáni KSE15151127–15420.500

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.