Sport

Kosárlabda: papírforma Szedeák-vereség Kecskeméten + HANG, FOTÓK

Kosárlabda: papírforma Szedeák-vereség Kecskeméten + HANG, FOTÓK

2011. január 29., szombat
Kosárlabda: papírforma Szedeák-vereség Kecskeméten + HANG, FOTÓK
A második negyed kivételével egyenrangú ellenfele tudott lenni a remek hazaiaknak az erősen tartalékos Szedeák, ám a Kecskemét végül felőrölte a jól küzdő újoncot. Kiss, Tanács és Simándi nélkül ennyi volt a meccsben. Érvényesült a papírforma, az esélyesebb - nem mellesleg vadonatúj kabalakecske által is támogatott - Kecskemét magabiztosan győzte le a több kulcsemberét nélkülöző Szedeákot. Mindettől függetlenül örömteli, hogy a vendégek a találkozó második negyedét leszámítva teljesen egyenrangú ellenfelei tudtak lenni az éremesélyes együttesnek. Kiemelendő, hogy a hazaiak 12 triplát dobtak (60%-kal céloztak a vonalon kívülről, míg a szegediek csak 36-tal), s 25 lepattanót is összeszedtek, Nyilasék 16-jával szemben. Persze ez utóbbi adat Tanács Attila betegsége miatt talán érthető is. Sajnos ezúttal is sok volt az eladott labdánk, szám szerint 19, ennyi hibával pedig idegenben nem lehet szoros mérkőzést játszani. Ami az összecsapás rövid krónikáját illeti, bátran és összeszedetten kezdett a Szedeák, mely Tanács Attila kiesését követően alacsony szerkezettel igyekezett meglepni a házigazdát. Bryson McKenzie is csak a padon kapott helyet. Az első negyedben felváltva vezettek a csapatok, 21-20-nál ültek le először pihenni. A második felvonásban fáradni kezdett a Szeged, ami érthető is volt, hiszen Fodor Péter mindössze hét játékost rotálhatott, Sztojan Ivkovics viszont folyamatosan cserélgetett, kilenc embert forgatott. Ahogy megérkeztek a faultproblémák (Dukic és McKenzie is begyűjtötte a harmadikat), úgy lett egyértelmű a Kecskemét palánk alatti fölénye, s mivel kintről is nagyszerűen tüzeltek a Wittmann Krisztián és Ivan Siriscevic vezette Bács megyeiek, egyre növelték előnyüket (nagyszünet: 49-35). A harmadik és a negyedik felvonásban ismét partiban volt ellenfelével az újonc, mely egyetlen pillanatig sem adta föl a csatát. McKenzie egyes időszakokban igen hasznosan működött centerben, gólokat erőszakolt ki, labdákat tépett le, Janou Rubin is megtalálta az irányzékot (védekezése azonban hagyott kívánnivalót maga után, sorra dobták róla a trojkákat). Drahos Gábor közelről és távolról is be tudott találni. Annak ellenére, hogy a végjátékra mindkét magas emberét elveszítette a Tisza-parti alakulat, a 37. percben nyolc pontra sikerült felzárkóznia (83-75). Az utolsó percek azonban ismét a házigazdáról szóltak, Hrvoje Orsulic és Csorvási Milán megrázta magát, s találataikkal ismét hízott a különbség. A vége 93-76 lett. A szegedi csapatot - különösen ebben az összetételben - dicséret illeti a küzdésért, a harcos játékért.

Férfi kosárlabda NB I/A 18. forduló

Kecskemét - Szedeák 93-76 (21-20, 28-15, 24-23, 20-18) Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: Forrai S., Bognár T., Gál J.; ellenőr: Harsányi. Kecskemét: WITTMANN 20/9, LaGrange 9/3, Dénes 12/6, ORSULIC 15/6, Bencze 6. Csere: Lakatos, Csorvási 10, SIRISCEVIC 18/12, Cseh 2, Mészáros M., Pongó 1. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics. Szedeák: Vida 6, RUBIN 25/9, Molnár M. 5/3, Nyilas 8/3, DUKIC 12/3. Csere: Drahos 9/6, McKenzie 9, Mészáros J. 2. Vezetőedző: Fodor Péter. Kipontozódott: Bencze (36'), illetve McKenzie (34'), Dukic (36')
Fodor Péter értékelése a találkozóról:
Nyilas István így látta a mérkőzést belülről:

Eredmények a 18. fordulóból:

Albacomp – Atomerőmű SE 92-74 Marso-Vagép Nyíregyháza KK – Zalakerámia ZTE KK 83-89 Falco-Szova KC Szombathely – Factum Sport Debrecen 86-52 Szolnoki Olaj KK – MJUS-Fortress Körmend 88-74 Kaposvári KK – Pécsi VSK-Pannonpower vasárnap 17.00 Takarék Soproni KC – Salgótarjáni KSE vasárnap 18.00

Online közvetítésünk:

40. perc: Nyilas büntetőiből az első kimarad, a második benn, 90-76. Ivkovics tart rövid kosárbemutatót a bíróknak, nagy hazai taps a jutalma. Pongó Martin büntetői jönnek, második benn, 91-76. Molnár eladja, Csorvási megindul óriási zsák és óriási ünneplés. És itt is a vége, 93-76. 39. perc: Nyilas faultol, Wittmann mindkettőt bedobja, 90-75. Gyenge támadás itt is és ott is. Most mi jöhetünk. 38. perc: Rubin kétszer elfér abban a hatalmas sapkában, amit Dénes adott neki, aztán ellépjük. Rubin visszaszerzi. Drahos elveszti. Orsulic magassági fölényben, 88-75, Fodor Péter időt kér. 37. perc: Bencze is a kipontozódás sorsára jut, Drahos dob büntetőt, csak a második benn, 83-75. Mészáros odaüt, Orsulic egyik büntetője benn. Molnár üt most oda Csorvásinak, újabb két büntető, egyik benn, második is beszédül, 86-75. 36. perc: Dukicot Bencze kipontozza, majd Siriscevic triplájára Rubin válaszol, majd dob egy duplát is, így 82-74-re jövünk fel. Mészáros odaüt LaGrange-nak, aki az első büntetőt kihagyja, a másodikat nem. A Kecske egyik szeme sír a másik nevet... 83-74. 35. perc: Drahos szór egy újabb triplát, 79-66, miközben egy a hazai szurkolók által vitatott bírói ítélet miatt visszatér a kecske és vezényli a hazai ultrákat, akik lelkesen szidják a bírót. Drahos újabb triplája után, 79-69. Hazai időkérés, a Kecske (nagy K-val) Noxra lejt egyéni koreográfájú néptáncot... 34. perc: Csorvási szedi el most McKenzie elől a labdát aki odaüt és mehet is le, mivel kipontozódik. Pedig már kezdett formába jönni.... Dukic helyette a pályán, Csorvási pedig elrontja a büntetőket. Rubin tempót hibáz. LaGrange labdát szerez, Dukic nem akar McKenzie sorsára jutni és hagyja, 79-63. 33. perc: eladjuk, elrontják és McKenzie-é a lepattanó, faultot is kiharcol - mintha visszatérne a meccsbe... És az első büntető könnyedén benn, a második gyenge, 77-61. Aztán újabb lepattanó az övé majd betör és egy elképesztő forgás után felteszi a két pontot, 77-63. 32. perc: Mészáros János állt be, és duplával mutatkozik be a hazai közönségnek, 75-60. Nyíl eladja, Dénes megiramodik és zsákol, 77-60. 31. perc: McKenzie Bryson Bruce, ahogy a helyi szpíker mndta volt, most négy ember között teszi fel, eredménytelenül... Orsulic gyalogol be, 75-58. Vége a harmadik negyednek.30. perc: Drahos hatalmas sapkát kap Orsulictól. LaGrange megiramodik és pincérbe felteszi, Dukic odaüt ezzel négy fault. LaGrange bedobja a büntetőt, 73-58. Dukic tempója kimarad. 29. perc: Molnár helyett Nyíl jön vissza. LaGrange duplájával, 70-56. McKenzie keresi a labdát, megleli, bedobja. Dukic labdát szerez védekezésben. 28. perc: Lepattanó Brysoné, de rontunk elől, Drahi triplája nincs benn. Közben Fodor Pétert cukkolják a lelátóról. McKenzie továbbra sincs formában a támadólepattanók terén. 27. perc: Ebben a negyedben még nem ítéltek faultot. Rubin jó ziccerével 68-54. McKenzie zsákolt volna, de faultolják. 68-56, benn mindkettő. 26. perc: Cseh egy az egyben megveri McKenzie-t, aki ránézésre is valahol máshol jár fejben... Cseh zsákjával 68-49 és szegedi időkérés. Dukic erőszakosan tör be, benn a kettő pont és jön a pluszegy. Benn is van, 68-52. 25. perc: Átállunk zónára mi is, erre Siriscevic messziről dob nagy triplát. McKenzie jön Nyilas helyett. Vidát most nemhibáz, a kecske kedvetlen-kelletlenül távozik... 63-49. Siriscevic elképesztő, Rubin nem figyel rá most sem erre újabb hármas a szerbtől...66-49. 24. perc: Hatékony a hazai zóna, de Dukic dob duplát. Azután Siriscevic válaszol, de jön Rubin és 60-47. 23. perc: Wittmann az egész csapnak tarthatatlan, triplájára Rubin most válaszol, 56-42. Csorvási közelije után 58-42. Már a kecskével sem bírunk, öltánc-jellegű bemutatóját követően Vida második büntetőjét kihagyja... 58-43. 22. perc: Rubin kap sapkát Orsulictól... Janou nem tud mit kezdeni a horváttal. 21. perc: 51-35-re módosul rögtön az eredmény Bencze duplájával. Vida Molnárnak teszi pöcire, 51-37. Rubin büntetőzik, 51-39. Közben az a bizonyos kecske nagyon sportszerűtlenül táncolgatott vele szemben a pálya végében... :-) A Kecskemét uralja a palánk alatti területet (lepattanók 14-8), valamint kívülről is igen hatékony, ezért tudtak meglépni a második negyedben. Kecskemét - Szedeák 49-35 (21-20, 28-15, -, -) Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 1200 néző. vezeti: Forrai S., Bognár T., Gál J.; ellenőr: Harsányi. Kecskemét: Wittmann 13/6, LaGrange 3/3, Dénes 10/6, Orsulic 10/6, Bencze 4. Csere: Lakatos, Csorvási 2, Siriscevic 7/3, Cseh. Szedeák: Vida 3, Rubin 11/3, Molnár 3/3, Nyilas 7/3, Dukic 7/3. Csere: Drahos 2, McKenzie 2. Nagyszünet.20. perc: De vissza a kosárlabdához! Nem bírunk a zónával, Rubin elszórja, Dénes bever egy újabb hármast, 49-33. Védekezésünk széthullóban. Lepattanó a miénk most, Rubin egy egész pályás indítást kap, 49-35! Hazai időkérés. A maradék időt kibekkeljük. 19. perc: Wittmann emberrel együtt szór egy trojkát, 46-33. Szegedi időkérés. Közben Kecskemét kecskéje a hazaiak leginkább bárányra emlékeztető kabalája debütál a parketten. Azért a Pick-bikától még messze van... 18. perc: Dénes most hármassal büntet, már 10 az előny... 43-33. Áttértek zónavédekezésre a hazaiak, és nem nagyon tudunk vele mit kezdeni egyelőre... 17. perc: LaGrange marad egyedül középen és ő is elsüllyeszt egy hármast a gyűrűnkben, 38-31. Rubin-dupla kellett, 38-33. Dénes büntet két egy pontossal fault után, 40-33. Rubin triplája nem jó... 16. perc: Aztán újabb labdaszerzés után Orsulic, Dukic nem bántja, 35-28. Fodor Péter időt kér. Dudaszóval gyönyörű Molnár-tripla! 15. perc: Kettős faultok, majd labdát szerzünk és Dukic büntetőzik, a második is betáncol, 31-28! Labdaszerzés, Drahos, de visszaszerzik lepattanóból. Bencze labdája a gyűrű tövén pörörg, majd beteszi a lecsorgó labdát. 14. perc: McKenzie harmadik hibája, Dukic jön helyére. És szerez lepattanót a kisebb sérüléssel bajlódó LaGrange elől. Csorvási harmadik faultját véti, Dukic büntetőzik, 31-26. 13. perc: Siriscevic behint egy újabb hazai triplát, 27-22. Megzavarodtunk, Nyíl nem tudta elvégezni a bedobást, nem volt kinek dobni, elveszik a labdát... Csorvási dobhat büntetőt, közben Dukic helyett Molnár vissza. Csorvási egyszer, majd még egyszer, 29-22. Érik az időkérés. Drahos-Nyilas összjáték, 29-24. Orsulic pincérkedik, 31-24. 12. perc: Wittmann most kihagyja, jöhet a Szedeák, Drahos vezeti fel a támadást, aztán a palaánk alatti kavarodásban elveszítjük. Nyilas jön vissza Molnár Miki helyett, magasabb szerkezetre állunk át. 11. perc: Mintegy 1100 néző lehet jelen, buzdításuk közepette kezdődik a második negyed egy Rubin-duplával, 21-22. Wittmann hármassal válaszol... 24-22. Vége az első negyednek.10. perc: Támadásban hiba ott és itt is, LaGrange triplája gyenge, de újabb fault. Ügyesen használják ki magassági és súlyfölényüket a hazaiak. Siriscevic büntetői ismét benn, 21-18. 0,2 mp-cel a vége előtt buta hazai fault, köszönjük! Drahos be dobja az első, aztán a másodikat is, 21-20! 9. perc: Támadóhiba a Kecskemétnél. Visszaadják, jöhetnek a hírös városiak. 3-7 a faultok aránya, Siriscevic bedobja mindkét büntetőjét, 19-16. Rubin rossz triplája után a lepattanó a hazaiaké, de visszaszerzi Vida, McKenzie pedig bedobja, 19-18. 8. perc: Vida büntetőzött Lakatos szándékos szabálytalansága után, a támadást aztán elrontjuk... 15-16 ide, szurkolóink pedig fantasztikusak. 10 fő + 1 dob a kis ultra tábor. Wittmann közben visszaveszi az előnyt, 17-16. Támadásban rontunk. 7. perc: Dukic szerez labdát, kipasszolgatjuk az egy szem védőt, majd Rubin passza Dukicnak aki elrontja a tempót... McKenzie jön a két hibával rendelkező Nyíl helyére. Siriscevic triplát ront. 6. perc: Vidát faultolják, büntető! Mindkettő benn, 15-13. Ivkovics cserél, Lakatos, Siriscevic, Csorvási jön. Rubin jó tempóval egyenlít! 15-15. 5. perc: Vida védekezik jól a két fejjel magasabb Benczével szemben, meg is van a labda. Nyíl pedig triplával hoz fel minket! 12-11. Orsulic hasonló mód válaszol, 15-11. 4. perc: Rubin könnyedén szór egy triplát! 10-8. Bencze eredményes, négy az előny ott, 12-8. Molnár triplája gyenge... 3. perc: Rubin szerez labdát, indítja Nyilast, 4-5! Lepettanókban egyelőre a hazaiak dominálnak egyébként, elől is, hátul is. Wittmann megy el Nyíl mellett egy az egyben, duplájához pluszegyet is dob, 7-5. Vida Máté akciója kudarcba fullad. Orsulic-tripla plusz fault, de megszerezzük bedobásból, Rubin eladja, Nyilas visszaszerzi. 2. perc: Dukic triplájával 2-3! Maroknyi szegedi ultratábor bukkant fel az utolsó pillanatban. Sajnos Wittmann büntetőit nem sikerült megzavarni, 4-3. 1. perc: A hazaiak kezdenek, Wittmann Krisztián hagy ki egy triplát. Dénes zsákjával, 2-0. Kezdőötösök:Kecskemét: Wittmann, LaGrange, Dénes, Orsulic, Bencze. Szedeák: Vida, Rubin, Molnár, Nyilas, Dukic. 17.55: Bemutatások, előbb a Szedeák, aztán a Kecskemét. A hazaiak bemutatását a körülbelül 900 néző tapsa és az ultratábor dobja köszönti. 17.45: Már mintegy hat-hétszáz néző foglalta el helyét a mobillelátókkal 1600 fő befogadóképességű csarnokban. 17.40: Három sérülttel erősen tartalékosan állunk fel. Nehéz meccs lesz... 17.35: Megkezdték a melegítést a srácok. Kiss Zsolt térdsérülése miatt ma is csak a kispadon foglalhat helyet, Simándi Árpád egész héten beteg volt, Tanács Attila pedig vírusfertőzés miatt nem állhat ma Fodor Péter rendelkezésére. 17.30: Egyelőre még csak a hazaiak melegítenek a parketten. Közben érkezik a Szedeák is. Szállingóznak a nézők is lassan. 17.20: Sok szerettel köszöntjük Kedves Olvasóinkat a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokból, ahol 40 perc múlva kezdődik a Kecskemét - Szedeák férfi kosárlabda-mérkőzés. Férfi kosárlabda NB I/A 18. forduló, Kecskemét, vezeti: Forrai S., Bognár T., Gál J.; ellenőr: Harsányi. Beharangozó írásunk itt olvasható.

Pintér M. Lajos - Illés András

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.