Sport

Kosárlabda: fontos meccset játszik Pécsett a Szedeák

Kosárlabda: fontos meccset játszik Pécsett a Szedeák

2011. január 11., kedd
Kosárlabda: fontos meccset játszik Pécsett a Szedeák
Egyik közvetlen riválisánál folytatja bajnoki szereplését a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák. A szegedieknek a térdsérülés miatt hetekre kidőlt Kiss Zsolt nélkül különösen nehéz dolguk lesz Pécsett, de mindent megtesznek majd a sikerért. A pontosan egy hete a Szolnok elleni edzőmeccsen térdsérülést szenvedett Kiss Zsoltot hosszabb ideig nélkülözni kényszerül a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák. A remek játékos éppen ma, azaz kedden feküdt kés alá. A vizsgálatok ugyanis kiderítették, hogy az egyik porcból letörött egy darab, amit ki kellett venni. Ha a szalagokkal nincs gond, akkor négyhetes kihagyás vár rá, amennyiben viszont a szalagok is sérültek, akkor még hosszabb rehabilitáció elé néz Kolti.

Megérkezett Pécsre a negyedik légiós is

A szombati zalaegerszegi bajnoki is megmutatta, mennyire hiányzik a Szedeákból Kiss Zsolt, mint azt Fodor Péter vezetőedző kiemelte, nélküle más felfogásban kell kosaraznia a csapatnak. Az újoncnak az elrontott első negyedet követően nem maradt esélye a bravúrra a címvédő otthonában, a vége 12 pontos vereség lett. Az egész találkozót tekintve csak Janou Rubin játékával lehetett maradéktalanul elégedett a mester, a társaktól viszont egyértelműen több kell a következőkben. Különösen, hogy Pécsett igen nehéz és fontos összecsapás vár Nyilasékra. A baranyaiak a nyolcadik, azaz még felsőházi rájátszást érő helyen állnak a tabellán, nem sokkal előzik meg a szegedieket. A két gárda őszi mérkőzésén nagyszerű teljesítménnyel nyertek a mieink, az azóta edzőváltáson átesett – Ivica Mavrenski helyét Szrecsko Szekulovics foglalt el – PVSK visszavágásra készül.

Online

A SZEGEDma.hu-n élőben, folyamatosan frissülő szöveges közvetítésben kísérhetik figyelemmel a Pécsi VSK-Pannonpower – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák mérkőzés alakulását szerdán 18 órától.
Nincsenek is rossz formában a mecsekaljai fiúk, hiszen hétvégén kis híján otthonában lepték meg a tavalyi ezüstérmes Paksot. Az ASE a harmadik negyedben érte utol az első félidőben szárnyaló vendégeket, s a végén a maga javára tudta fordítani az összecsapást elsősorban Brooks Sales zseniális teljesítményének köszönhetően. A pécsieknél igen ponterősen kosaraztak a légiósok, különösen a horvát irányító, Josip Glavinic és az amerikai hátvéd, Muhammad El-Amin. A nigériai centerre, Benson Egemonyéra sem lehetett panasz. Érthető is, hogy „megtáltosodtak” a korábban bírált külföldiek, hiszen múlt héten csatlakozott a kerethez az amerikai DeAndre Mays. A 23 éves, 188 centi magas, 1-2-es poszton bevethető játékost egyelőre néhány meccsen szeretnék tesztelni, ám mivel egyszerre csak három légiós lehet nevezni, a két külső ember helye bizonytalanná vált... Mays (aki talán éppen a Szeged ellen mutatkozik be) az elmúlt két szezont az amerikai egyetemi bajnokságban töltötte, mindkét évben a Youngstown St. mezét ölthette magára. A 2008-2009-es szezonban 30 meccsen 10.7 pont, 4.2 lepattanó és 3.5 gólpassz lett az átlaga, míg egy évvel később szintén 30 találkozón lépett pályára, s 14.2 pont, 3.3 lepattanó, 3.4 gólpassz íródott a statisztikájába.

Fodor Péter: Sokat jelentene az idegenbeli bravúr

„Tisztában vagyunk vele, hogy az egész pécsi csapatot jobb teljesítményre sarkallta az új amerikai játékos érkezése, készülünk is erre. Jó formában vannak a baranyaiak, akik hazai pályán különösen veszélyesek. Roppant fontos mérkőzés előtt állunk, hiszen ebben a tömör középmezőnyben egy-egy győzelemmel vagy vereséggel több helyet liftezhet egy-egy gárda. Győzni szeretnénk Pécsett, de ha ez valamilyen okból nem sikerül, akkor is szem előtt tartjuk, hogy az egymás elleni eredményeket tekintve jobbak legyünk a riválisánál (idehaza 85-65-re nyert a Szedeák – a szerk.). A zalaegerszegi találkozót követően nem volt sok időnk keseregni, illetve ráhangolódni a következő feladatra, s sajnos gondjaink is változatlanok. Kiss Zsolti kiesése komoly érvágás, Molnár Miki ujja sem tökéletes, s Szabad Pista dereka is megsérült az U20-as meccsen a hétvégén. Szerencsére betegeink gyógyulgatnak, Drahos Gábor állapota sokat javult az utóbbi napokban. Tudomásul vesszük, hogy ez a helyzet, így kell jó szerepelni. Sokat jelentene számunkra az újabb idegenbeli bravúr” – így Fodor Péter, a Szedeák vezetőedzője. A szakember természetesen ismeri a siker receptjét is. Mind a pécsiek elleni őszi mérkőzés tapasztalatait, mind a két gárda legutóbbi bajnoki ütközeteit figyelembe véve alakítja ki azt a taktikát, melynek révén eredményesen vívhatják meg fiaink a szerdai csatát. „Az biztos, hogy sokkal jobban kell kontrollálnunk a játékot, mint azt Zalaegerszegen tettük. Felhívtam rá a játékosok figyelmét, hogy csökkentenünk kell hibáink számát: nem szakad annyi labdát eladnunk, mint szombaton tettük, jobban oda kell figyelnünk a dobásokra. Tudjuk, hogy Kiss Zsolti hiányában csökken a játékunk szabadságfoka, így mindenkitől, aki pályára lép, extra teljesítményre van szükség. Úgy érzem, ezzel együtt is vannak, lesznek lehetőségeink. Mindenképpen fontos, hogy kikapcsoljuk kulcsembereiket, a külföldi kosarasokat. Sok feladatunk lesz ezen a mérkőzésen, remélem, ezek közül minél többet sikerrel oldunk meg. Ezek közül az egyik, hogy a kezdésnél ne engedjük el őket úgy, mint a ZTE-t. Hasonlóan kell kezdnünk, mint Sopronban ahhoz, hogy végig szorosan tudjuk tartani az összecsapást” – foglalta össze várakozásait Fodor Péter.

Emlékeztetőül a két csapat őszi mérkőzésén:

A férfi kosárlabda NB I/A 3. fordulójában: Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Pécsi VSK-Pannonpower 85-65 (18-19, 17-14, 25-16, 25-16). Újszegedi sportcsarnok, 1500 néző. Vezette: Ádám, Kiss, Vétek. Szedeák: DRAHOS 16/6, Rubin 10, KISS Zs. 9/9, Dukics 9/3, McKENZIE 18. Csere: Vida 6, TANÁCS 10, Molnár M., Nyilas 5, Simándi, Szabad, Mészáros 2. Vezetőedző: Fodor Péter. Pécs: GLAVILIC 16/6, EL-AMIN 15, Deák, Eilingsfeld 8, Egemonye 11. Csere: Kiss K., Gémes 2, Tóth N. 8, Kovács P., Hosszú 3/3, Bíró 2. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.

Így játszott a Pécs a múlt fordulóban:

A férfi kosárlabda NB I/A 15. fordulójában: Atomerőmű SE – Pécsi VSK-Pannonpower 78-69 (16-20, 15-21, 24-10, 23-18). Pécs: GLAVINIC 16/9, Kovács P., Hosszú, TÓTH N. 12, Egemonye 11. Csere: EL-AMIN 19/15, Gémes, Deák, Kiss K. 6/3, Eilingsfeld 5. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

A 15. forduló eredményei:

T.O.M Controll-Kecskeméti KSE – Falco-Szova KC Szombathely 88-76 Atomerőmű SE – Pécsi VSK-Pannonpower 78-69 MJUS-Fortress Körmend – Marso-Vagép Nyíregyháza KK 104-65 Szolnoki Olaj KK – Kaposvári KK 96-60 Albacomp – Takarék Soproni KC 76-74 Zalakerámia-ZTE KK – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 84-72 Factum Sport Debrecen – Salgótarjáni KSE február 2.

A 16. forduló műsora:

Pécsi VSK-Pannonpower – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák szerda 18.00 (vezeti: Györffy P. A., Gorka Sz., Szilas Gy.; ellenőr: Gencsev) Marso-Vagép Nyíregyháza KK – Factum Sport Debrecen szerda 18.00 Kaposvári KK – Atomerőmű SE szerda 18.00 T.O.M Controll-Kecskeméti KSE – Szolnoki Olaj KK szerda 18.00 Salgótarjáni KSE – Zalakerámia ZTE KK szerda 19.00 Falco-Szova KC Szombathely – Albacomp szerda 19.00 Takarék Soproni KC – MJUS-Fortress Körmend január 22.

A férfi kosárlabda NB I/A állása:

1. Szolnoki Olaj141221198– 9920.929
2. Albacomp151231281–10910.900
3. Atomerőmű SE151231254–10890.900
4. MJUS-Fortress Körmend141131245–10690.893
5. Kecskeméti KSE151051171–10790.833
6. Zalakerámia ZTE KK15961203–11340.800
7. Falco-Szova KC Szombathely14681147–11210.714
8. Pécsi VSK-PannonPower14681102–11580.714
9. Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák15691196–12180.700
10. Takarék Soproni KC15691217–11850.700
11. Marso-Vagép Nyíregyháza KK15691255–13200.700
12. Kaposvári KK144101095–12070.643
13. Factum Sport Debrecen141131037–13670.536
14. Salgótarjáni KSE1313974–13450.500

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.