Szórakozás

Így ünnepel a megyei önkormányzat a magyar kultúra napján

Így ünnepel a megyei önkormányzat a magyar kultúra napján

2011. január 21., péntek
Így ünnepel a megyei önkormányzat a magyar kultúra napján

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát Csekén. Egész hetes programsorozattal ünnepli idén a magyar kultúra napját Csongrád Megye Önkormányzata és a Rendezvényház Nonprofit Kft.

A Csongrád Megye Közművelődéséért Díjat idén

Olasz Sándornak

, a Tiszatáj irodalmi folyóirat főszerkesztőjének és

Molnár Csabának

, a Rendezvényház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának adja át

Magyar Anna

országgyűlési képviselő, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Idén is meghirdette - immár hagyományos módon - a Rendezvényház a Himnusz-pályázatot, amelyre mintegy 150 irodalmi, történelmi témájú művet és képzőművészeti alkotást küldtek be diákok. A témák között szerepelt a Himnusz költői képeinek megjelenítése,

Tinódi Lantos Sebestyén

históriás énekei, vagy például a hazaszeretet megjelenése

Márai Sándor

irodalmi munkásságában. A díjakat

Simor Márton

szobrászművész adja át, majd megnyitja a pályázatra beérkezett művekből rendezett kiállítást. Az eseménysorozat első napját

Tolcsvay Béla

előadóművész önálló estje zárja. Időpont: 2011. január 24. (hétfő), 15.30 óra Helyszín: Móra Ferenc Múzeum (Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

Program

2011. január 24. (hétfő) 15.30 óra

Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke átadja a Csongrád Megye Közművelődéséért Díjakat A magyar kultúra napja alkalmából kiírt pályázatra beérkezett művekből rendezett kiállítást megnyitja és a díjakat átadja SIMOR MÁRTON szobrászművész TOLCSVAY BÉLA előadóművész önálló estje Helyszín: Móra Ferenc Múzeum (Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

2011. január 25. (kedd) 11.00 óra

GÁL IMRE „Mesélnek az erdei állatok” című könyvének bemutatója és HUZELLA PÉTER előadóművész koncertje a makói József Attila Múzeumban (Makó, Megyeház u. 4.)

2011. január 25. (kedd) 14.30 óra

GÁL IMRE „Mesélnek az erdei állatok” című könyvének bemutatója és és HUZELLA PÉTER előadóművész koncertje a szegedi Móra Ferenc Múzeum Dísztermében.

2011. január 27. (csütörtök) 14.00 óra

SZABÓ TAMÁS restaurátorművész 30 éves munkássága alkalmából megjelent „Újjászületett mesterművek” című könyve bemutatója a Móra Ferenc Múzeum Dísztermében

2011. január 27. (csütörtök) 18.00 óra

MUSICA HISTORICA együttes koncertje „Régi magyar énekköltészet és hangszeres muzsika (XVI-XVII. század)” címmel a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Klebelsberg-termében (Szeged, Dóm tér 6.)

2011. január 28. (péntek) 19.00 óra

RÉKASI KÁROLY „Szerelmem, Erdély” című Wass Albert-estje a Rendezvényházban (Szeged, Közép fasor 1-3.) Jegyek elővételben: 1500 Ft, az előadás napján: 1900 Ft.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.