Közélet

Hibásnak tartják a nyugdíjrendszer átalakítását a szocialisták

Hibásnak tartják a nyugdíjrendszer átalakítását a szocialisták

2011. január 18., kedd
Hibásnak tartják a nyugdíjrendszer átalakítását a szocialisták

A nyugdíjügy az egész társadalmat érinti, s a rendszer átalakítása elhamarkodott volt – jelentette ki az MSZP országos elnökségének tagja szegedi sajtótájékoztatóján. Korózs Lajos szerint konzultációsorozat keretében kellene a magyar társadalmat tájékoztatni a változások részleteiről, hiszen azokat nem ismerik az emberek. Hüvös László humán közszolgáltatási tanácsnok pedig azt hangsúlyozta, hogy éppen a nyugdíjak biztonsága miatt van szükség a rendszer átalakítására.

A nyugdíjrendszert úgy kell karban- és kézben tartani, hogy az ne az igazságtalanságot és a különbségeket növelje – jelentette ki

Kozma József

, az MSZP szegedi elnöke. „A nyugdíjjogosultságot vissza fogjuk adni minden olyan magán-nyugdíjpénztári tagságot választónak, aki most valamilyen kárt szenved” – közölte a szocialista párt elnökségének tagja.

Korózs Lajos

arról számolt be a keddi sajtótájékoztatón, hogy a még karácsony előtt elfogadott jogszabályban az szerepel, hogy aki nem lép át az állami nyugdíjrendszerbe, azoktól is változatlanul vonják a 24%-os társadalombiztosítási járulékot, de ezzel nem szereznek maguknak szolgálati időt. „Mi azt vállaljuk, hogy kormányra kerülve nem érheti kár ezeket az embereket, és ugyanúgy fog számítani a szolgálati a szolgálati idejük, mintha az állami pillérben maradtak volna.”

Korózs a miniszterelnök

The Wall Street Journalnak

adott interjújával kapcsolatban kijelentette, hogy négy olyan kijelentést tartalmaz, mellyel foglalkozni kell. Mint mondta, a cikkben szerepel, hogy a magyar kormány radikálisan csökkentetni kívánja a munkanélküli ellátásokat, a nyugdíjkiadásokat, az állam által támogatott gyógyszerkiadásokat, illetve azt is, hogy nyugdíjkorhatár előtt senki nem mehet nyugdíjba. A szocialista politikus szerint ez azért érdekes, mert tavaly ősszel született jogszabály arról, hogy negyvenéves jogviszony után a nők nyugdíjba mehetnek, illetve külön kell foglalkozni a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjra jogosultakkal. Ez utóbbi körbe tartoznak a veszélyes munkakört ellátók, így például a tűzoltók, katonák és a kórházi röntgenben dolgozók is. Korózs elhamarkodottnak és elkapkodottnak tartja a kormány intézkedését, társadalmi konzultációsorozatot javasol a kérdésben.

A szocialisták csak ellenzékben szociálisan érzékenyek?

Hüvös László

humán közszolgáltatási tanácsnok minimum érdekesnek tartja, hogy a szocialisták csak ellenzékben érzékenyek a nyugdíjasok problémáira. Emlékeztetett rá, hogy amikor a Gyurcsány-kormány elvette a nyugdíjasoktól a tizenharmadik havi juttatásukat, akkor egyetlenegy szocialista politikus sem állt ki markánsan az idősek érdekei mellett. „A nyugdíjrendszer átalakítása a nyugdíjak biztonságának megteremtése érdekében történik. Azt, hogy ebben az ügyben lépnie kellett a mostani kormánynak, nagymértékben a szocialisták felelőtlen kormányzása eredményezte” – fogalmazott Hüvös László.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.