Közélet

Gyanús szerződéseket talált Budapesten az ÁSZ

Gyanús szerződéseket talált Budapesten az ÁSZ

2011. január 25., kedd
Gyanús szerződéseket talált Budapesten az ÁSZ

A Fővárosi Önkormányzatnál talált szabálytalanságok és hiányosságok miatt büntetőfeljelentést tett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - derült ki Sepsey Tamás, az ÁSZ főigazgató-helyettesének budapesti Városházán megtartott sajtótájékoztatója után, kedden.

Sepsey Tamás

az MTI kérdésére elmondta, hogy a feljelentést az V. kerületi rendőrkapitányságon tették ismeretlen tettes ellen, és már el is rendelték a nyomozást annak kiderítésére, történt-e bűncselekmény. Közölte, hogy a költségvetési kiadások teljesítése során a gazdálkodás folyamatában kulcsszerepet betöltő belső kontrollok, ellenőrző mechanizmusok (szakmai teljesítményigazolások, utalványok ellenjegyzése) gyengék voltak vagy nem működtek. Mint mondta, feltételezhető több megbízásnál is, hogy vagy nem volt teljesítés, vagy az nem volt arányban a kifizetett összeggel. Példaként említette, hogy találtak 4-5 millió forintos szóbeli tanácsadásról szóló megbízásokat is, továbbá olyan tanulmányokat, amelyek korábban már máshol megjelentek. Közölte, hogy az ÁSZ öt szakmai teljesítést igazoló személyt jelölt meg felelősként (a jelentésben név nélkül), közülük egy jelenleg is hivatali köztisztviselő. A sajtótájékoztatón részvevő

Bagdy Gábor

pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes megköszönte az ÁSZ vizsgálatát, amely az önkormányzat belső működési rendjének hiányosságaira, ellenőrzési problémáira mutatott rá. A városvezető arról beszélt, hogy számukra előnyös, hasznos és tanulságos az ÁSZ-vizsgálat, mert segít az előző időszak hibáinak feltárásában és kijavításában. Elmondta, hogy a jelentés segít megismerni az előző városvezetés által hátrahagyott örökséget, ami azonban újabb kihívásokat is jelent a mostani vezetés számára. (Forrás:

mno.hu

)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.