Közélet

Bemutatták a Vajdasági Magyar Kalendáriumot

Bemutatták a Vajdasági Magyar Kalendáriumot

2011. január 29., szombat
Bemutatták a Vajdasági Magyar Kalendáriumot
Nagy érdeklődés kísérte az áprilisban 65. születésnapját ünneplő szabadkai Hét Nap szerkesztőségének szegedi bemutatkozását a Millenniumi Kávéházban. Dudás Károly főszerkesztő és csapata, Krekity Olga, Tóth Lívia szerkesztők, Szabó Attila fotóriporter, Szalai Attila karikaturista, a Mécsvirág együttes közreműködésével az idei Vajdasági Magyar Kalendáriumot mutatta be, de szó volt a kisebbségi sajtó helyéről és szerepéről, az újság hőskoráról, amikor 50-60 ezer példányban is elkelt a legnagyobb hagyományokkal rendelkező délvidéki hetilap, melyet nemcsak a Vajdaságban, de Magyarországon, Horvátországban, Szlovénia magyarlakta vidékein is szívesen olvastak. Az est házigazdája Kisimre Ferenc publicista, a Telin TV szerkesztője volt. A 300 oldalas, egyedülálló Kalendáriumot 14. alkalommal jelenteti meg a szerkesztőség, mert – ahogy fogalmaztak - felelősséggel tartoznak a délvidéki közösségnek. Ha majd az megszűnik, hangsúlyozta Dudás, akkor mi is vesszük a kalapunkat. A sokszínű, tartalmas és olvasmányos kiadványt a lapkészítők - szokásukhoz hűen - élőújságok keretében mutatják be, így került sor a szegedi estre is. A szerkesztők ismertették a kalendárium tartalmát, amelyben megemlékezést olvashatunk a Liszt-évforduló kapcsán világhírű zeneszerzőnkről, állandó rovatok várják az olvasókat, hagyományokkal kapcsolatos néprajzi írások sorakoznak, a délvidéki köztéri szobrokról és árván hagyott templomokról is találunk érdekes összeállítást, csakúgy, mint a magyar olimpikonokról. A falusi turizmusnak külön fejezetet szenteltek, fellelhetjük azon fogadók, tanyák, panziók elérhetőségét és címét, ahol a hazai vagy külföldi vendég bármikor megszállhat. A kalendáriumban olvashatunk a nagy zentai tűzvészről, az elmúlt év legjelentősebb szerbiai és magyarországi politikai eseményeiről, színházi összefoglaló következik, majd a vajdaság kulturális eseményeiből szemezgettek. Persze vannak receptek, gyermekoldal, viccek és szellemes karikatúrák, keresztrejtvény, egyszóval minden, ami ki sem maradhat egy valamirevaló kalendáriumból. Az estet a rendkívül tehetséges fiatalokból álló Mécsvirág együttes fellépése zárta, akik megzenésített vajdasági költők (Fehér Ferenc, Kosztolányi Dezső) verseiből adtak elő válogatást. "Jövőre már teljes jogú magyar állampolgárokként jövünk, ha ismét meghívtok" - köszönt el a szerkesztőség nevében Dudás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.