Közélet

A Jobbik leakasztotta a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát

A Jobbik leakasztotta a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát

2011. január 28., péntek
A Jobbik leakasztotta a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát

A Jobbik Csongrád megyei képviselői – Toroczkai László és Tóth Péter – a testület rendkívüli ülésén a napirendi pontok megszavazása előtt kivonult az ülésteremből, hogy a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát a kuka mellé helyezze, kifejezve ezzel felháborodásukat a közgyűlés működésével kapcsolatban.

A radikális performansz után a két politikus sajtótájékoztatót is tartott.

Toroczkai

kifejtette, hogy mikor a tavaly december 22-i rendkívüli közgyűlésre elfelejtették meghívni, azt gondolta, csupán adminisztrációs hibáról van szó, ám most szembesülnie kellett azzal, hogy e módszer egy folyamat része, melyben a képviselő szerint őket báboknak nézik. „Tendencia az, hogy a közgyűlés csak egy kirakat, hiszen a mostani ülésről is egy nappal ezelőtt értesítettek, ennyi időm volt felkészülni a bizottsági ülésre, és átnézni az előterjesztéseket. Ráadásul a sajtóból kell értesülnöm arról is, hogy már hetek óta egyeztetés folyik a megye egyes intézményeinek összevonásáról és a lehetséges leépítésekről. Tegnap is az ásotthalmi szociális intézmény vezetőjével tárgyaltam a fejlesztési lehetőségekről, miközben elképzelhető, hogy mind a pozíciója, mind a döntési kompetenciája változni fog” – indokolta felháborodását Toroczkai.

Tóth Péter

annak a gyanújának adott hangot, hogy a megye 2,2 milliárd forintos hiányának oka lehet a nem kötelező feladatok ellátására a múlt évben is kiadott mintegy 500 millió forint, ami feltevése szerint burkolt pártfinanszírozást is szolgált. „Mintegy 35-37 – köztük fideszes kötődésű – alapítvány és egyesület jutott hozzá ilyen forrásokhoz, s nem tiszta még, mire is használták fel a pénzeket. A Jobbik át fogja vizsgálni, hogy mire költötték el e szervezetek a megye vagyonát” – szögezte le a párt megyei és szegedi szervezetének elnöke.

Kifogástalan a megye gazdasága

„A Csongrád Megyei Önkormányzat gazdálkodását az Állami Számvevőszék kifogástalannak találta és példaként állította a többi önkormányzat elé, miután minden részletre kiterjedően több évre visszamenőleg átvizsgálta. A Csongrád Megyei Önkormányzat a jövőben is áll bármilyen vizsgálat elé” - reagált a megyei önkormányzat a Jobbik felvetésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.